Egyszerű hozzávalókból nagyszerű shake, krémes, lágy és finom. Az elkészítéshez a delimano, Nutribullet turmixgépét használtam. »HOZZÁVALÓK« - fél liter vaníliafagylalt - 6 db oreo keksz - 1 dl tej
A fagylaltot hagyjuk egy kicsit felengedni, majd öntsük a tejjel együtt a mixerpohárba, dobjuk hozzá a kekszet és turmixoljuk össze.
Öntsük poharakba és tördeljünk a tetejére a kekszet.
Sütés nélküli egyszerű keksztortácska. Pár habrózsa, csokoládé levélke és már ünnepélyesebbé is varázsoltuk. De ha még tovább vinnénk a dolgot, erre a kekszes alapra bármilyen mousse krémet is készíthetünk. »HOZZÁVALÓK« - 20 dkg digestive keksz - 3 dkg kakaópor - 5 dkg étcsokoládé - 10 dkg cukor - 10 dkg vaj - csipet só - 3 - 4 ek tej
Egy 18 cm - es kapcsos tortaformát kikenünk vajjal és kibéleljük folpackkal.
A kekszet apró darabokra tördeljük és összeforgatjuk a kakaóporral.
A vajat, a csokoládét, a cukrot és a tejet gőz felett összeolvasztjuk, hozzákeverjük a sót és addig kevergetjük amíg a cukor el nem olvad. A masszát a kekszhez öntjük, alaposan összeforgatjuk, majd a formába kanalazzuk. A keveréket a kanál hátával egyenletesen elsimítjuk és hűtőbe tesszük legalább 3 órára, de legjobb ha egy éjszakát állni hagyjuk.
Ha a torta megdermedt, lehúzzuk róla a fóliát, megszórjuk a tetejét kakaóporral és tejszínhabrózsákkal díszítjük.
»HOZZÁVALÓK« - 3 egész csirkecomb - 1 padlizsán - 2 kisebb vöröshagyma - 1 fej fokhagyma - 1 dobozos hámozott paradicsom - 1 dl fehérbor - pár darab koktél paradicsom - só, bors
A hagymát és a padlizsánt vágjuk nagyobb darabokra, adjuk hozzá a hámozott, darabolt paradicsomot, a fokhagymagerezdeket, sózzuk, borsozzuk és forgassuk össze. Az egészet tegyük egy hőálló tálba.
A combokat sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben kevés olajon, pirítsuk meg a csirkecombok mindkét oldalát. A combokat helyezzük a paradicsomos raguba, öntsük hozzá a bort, alufóliával fedjük le és tegyük a 180 °C - os sütőbe. Süssük kb 1 órán át.
Ezután vegyük le a fóliát, dobjunk a raguhoz pár koktélparadicsomot és süssük addig, amíg a hús bőre megpirul.
»HOZZÁVALÓK« Alaphoz : - 18 dkg liszt, 10 dkg őrölt dió, 8 dkg barna cukor, 20 dkg hideg vaj, csipet só Töltelékhez : - 50 dkg mascarpone, 8 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja, 1 kk vaníliakivonat, 2 db tojás - 40 dkg felkockázott alma, 1 ek cukor, 1 tk fahéj, 1 ek étk. keményítő Morzsához : - 8 dkg liszt, 4 dkg zabpehely, 10 dkg őrölt dió, 8 dkg cukor, 12 dkg hideg vaj, Sós karamellhez : - 15 dkg cukor, 2 ek vaj, 1, 5 dl tejszín, 1 tk só
Az alaphoz gyúrjuk össze a hozzávalókat, majd simítsuk egy sütőpapírral bélelt kb 20 x 30 - as tepsibe. Süssük elő, 180 °C - on 20 percig.
Az almát forgassuk össze a cukorral, fahéjjal és a keményítővel.
A krémsajtot keverjük össze a cukorral, a vaníliával, a citromhéjjal majd egyesével adjuk hozzá a tojást és keverjük alaposan össze.
A morzsához ujjbegyünkkel morzsoljuk össze a hozzávalókat.
A kihűlt, elősült tésztára kenjük rá a krémet, terítsük el rajta az almát és szórjuk rá a morzsás réteget. Tegyük vissza a sütőbe és süssük kb 1 órán át.
Egy lábasban karamellizáljuk meg a cukrot, keverjük hozzá a vajat, a tejszínt és a sót majd forraljuk össze. Ha kihűlt a sütemény, szeleteljük fel és csurgassuk meg a karamellel.
»HOZZÁVALÓK« Leves : - kb 1 kg burgonya, 2 nagyobb szál répa, 1 vöröshagyma, 2 ek vaj, 1 , 3 l zöldségalaplé, 1 kis pohár tejföl, 1 - 2 babérlevél, majoránna, só, bors Gombóc : - 35 dkg csiperke, 1 szikkadt zsemle, 1 kisebb vöröshagyma, 3 - 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor snidling, 1 ág kakukkfű, 7 - 8 levél zsálya, 1 tojás, só, bors, zsemlemorzsa
A gombafejeket vágjuk apróra, adjuk hozzá a tejben ázott, kinyomkodott zsemlét, a finomra vágott vöröshagymát a zúzott fokhagymát, a tojást és a felaprított zöldeket. Ízesítsük, majd szórjunk hozzá annyi morzsát, hogy összeálljon a massza. Tegyük hűtőbe.
Egy fazékban hevítsünk vajat és futtassuk meg rajta a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a feldarabolt répát és a felkockázott burgonyát majd pirítsuk pár percig. Öntsük fel az alaplével ízesítsük és főzzük puhára.
A levesből vegyünk ki egy merőkanál levet és kb 5 ek burgonyát, adjuk hozzá a tejfölt és botmixerrel pürésítsük. Ezután öntsük vissza a levesbe és forraljuk össze.
A gombás masszából, lisztes kézzel formáljunk gombócokat és tegyük forrásban lévő sós vízbe. Amikor a gombócok feljönnek a víz felszínére, szedjük ki és tálaljuk a levessel.
Hűvös esték desszertje. A chili felmelegít, a csokoládé energiát ad, a dió ellát ásványi anyagokkal és ez mind egy tortácskában. Nekem nagyon tetszik, a csípősségét mi magunk állíthatjuk be attól függően, hogy mennyire szeretjük az erőset. Természetesen ahol kis kisgyermek van óvatosan fűszerezzünk. »HOZZÁVALÓK« - 4 tojás - 10 dkg cukor - 8 dkg vaj - 10 dkg étcsokoládé ( legalább 70 % - os ) - 8 dkg őrölt dió - 1 ek dióolaj ( elhagyható de itt beszerezhető ) - 1 kisebb chili apróra vágva / helyette 1 kk őrölve - csipet só Joghurtszósz : - görög joghurt - méz - fahéj - chilipor Díszítés : - 8 dkg csokoládéforgács
A vajat és a csokoládét gőz felett összeolvasztjuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vajas csokoládét, a diót, az olajat és a chilit.
A fehérjét egy csipet sóval habbá verjük és lazán összeforgatjuk a csokoládés résszel.
A masszát egy vajazott, lisztezett 20 cm - es tortaformába öntjük és előmelegített, 180 °C - on kb 20 - 25 percig sütjük.
Ha kihűlt csokoládéforgáccsal díszítjük és joghurtszósszal kínáljuk.
Az élesztőt 1 dl langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet összeszitáljuk a sóval és a borssal, elmorzsoljuk benne a vajat és a zsírt majd a közepébe mélyedést készítünk. Ide öntjük a bort, a tejfölt és a felfutott élesztőt majd összegyúrjuk annyi langyos tejjel, hogy jól kezelhető tésztát kapjunk.
A tésztát kb 1 cm - es vastagságú téglalap alakúra kinyújtjuk, lekenjük darált tepertetővel és feltekerjük mint a bejglit. A rúd egyik végét a másikra hajtjuk, a tetejét sodrófával kicsit ellapogatjuk és letakarjuk. Kelni hagyjuk 20 percig. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük. ( Tehát ismét nyújtás, tekerés, egymásra hajtás és pihentetés. )
Az utolsó pihentetés után a tésztát 2 cm - es vastagságúra nyújtjuk, tetejét éles késsel vagy pengével berácsozzuk és lisztbe mártott pogácsaszaggatóval ( 5 cm ) kiszaggatjuk. A pogácsákat két tenyerünk között kicsit megsodorjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. Tetejüket lekenjük enyhén felvert tojással és 20 percig pihentetjük.
Előmelegített, 180 °C - os sütőben szép pirosra sütjük.
A tésztához a száraz hozzávalókat összevegyítjük, elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojást és a tejet, majd az egészet összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük.
A krémhez egy serpenyőben karamellizáljuk meg a cukrot majd öntsünk hozzá 2, 5 dl meleg tejet. A maradék tejet keverjük simára a pudingporral, öntsük a karamellás tejhez majd állandó kevergetés mellett főzzünk pudingot belőle. Tegyük félre, hűlni.
A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk és lisztezett felületen egyenként, kb 20 x 30 - as lappá kinyújtjuk. A lapokat vajazott, lisztezett tepsi hátán 180 °C - os sütőben egyenként, 10 perc alatt megsütjük.
A karamellás pudingot a vajjal habosra keverjük és betöltjük a lapokat.
A tojásfehérjét gőz felett félig felverjük, majd kisebb adagokban hozzá adjuk a cukrot és addig verjük amíg szép fényes, masszív habot nem kapunk. A tojáshabot egyenletesen a sütemény tetejére kenjük és hideg helyen egy éjszakát állni hagyjuk. A cukrot egy serpenyőben karamellizáljuk majd sütőpapírral öntjük, amikor megszilárdult, összetörjük és megszórjuk vele a süteményt. Tetszés szerint szeleteljük.
Folytatódik a Nutribullet teszt. Hoztam egy kis üde tavaszt ebben a cudar időben. A borsó és a bazsalikom igazán jó párosítás egy kevés lime lével megbolondítva és ennél krémesebb már nem is lehetne ez a leves. A Nutribullet ismét bizonyított. »HOZZÁVALÓK« - 1 kisebb fej vöröshagyma - 35 dkg zsenge zöldborsó ( mirelit ) - kb 15 bazsalikomlevél - 7 dl zöldségalaplé - 2 gerezd fokhagyma - 1 / 2 lime leve - 1 ek vaj - só, bors - szükség szerint
A vajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a borsót és pár percig pároljuk.
Felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a bazsalikomlevelet és az egészet puhára főzzük. Ízesítjük a citrom kifacsart levével, sóval és borssal.
A levest beleöntjük a Nutribullet poharába és az egészet krémesre turmixoljuk.
Az élesztőt, 1 dl langyos, cukros ( 1 tk porcukor ) tejben felfuttatjuk. A száraz hozzávalókat összeszitáljuk, hozzáadjuk a tökpürét, az olvasztott vajat, a tojássárgáját, majd hozzáöntjük a felfutott élesztőt és a robotgéppel elkezdjük dagasztani. A tejet adagolva öntjük a tésztához - amennyit felvesz a liszt - nehogy túl lágy tésztát kapjunk, mert a tökpüré is nedves.
Ha a tésztát kidagasztottuk, letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk majd kétfelé osztjuk. A tésztagombócból kb 30 x 40 cm - es nagyságú lapot nyújtunk, megkenjük a vaj és a fahéj keverékének a felével, megszórjuk 3 ek cukorral, feltekerjük és kb 2 , 5 cm - es szeletekre vagdossuk. Így járunk el a másik adag tésztával is.
A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és 35 - 40 percig kelesztjük. Sütés előtt még megszórjuk a tetejüket barna cukorral és 180 °C - os sütőben pirosra sütjük.
»HOZZÁVALÓK« Tészta : -40 dkg liszt, 25 dkg túró, 10 dkg porcukor, csipet só, 20 dkg vaj Töltelék : - 1 kg pucolt alma, 1 dl félédes fehérbor, 1 citrom leve, kb 3 - 4 ek cukor ( ízlés szerint az alma édességétől függően ) , 2 tk fahéj, 2 ek mazsola, kekszmorzsa
A lisztet összekeverjük a sóval, porcukorral majd összemorzsoljuk a túróval és a vajjal. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük.
Az almát apró kockákra vágjuk összeforgatjuk a cukorral, fahéjjal és a citrom levével, hozzáöntjük a fehérbort majd addig pároljuk, amíg az összes levét elveszíti. Hozzákeverjük a mazsolát és félretesszük hűlni.
A tésztát kétfelé vesszük, az egyik felét belesimítjuk egy kivajazott, kilisztezett ( kb 20 x 30 cm ) tepsibe. Villával megszurkáljuk és megszórjuk 2 ek kekszmorzsával, rásimítjuk a párolt almát, szintén megszórjuk 2 ek morzsával és befedjük a megmaradt tésztával. A tetejét villával megszurkáljuk és 180 °C - os sütőben addig sütjük, amíg egy kis színt kap a tészta.
Amióta megkaptam a Delimano, Nutribullet turmixgépét szinte nincs olyan nap, hogy ne használnám. Kevés zöldség és gyümölcs kell egy pohár turmix elkészítéséhez, mivel minden rostot, szárat, héjat hihetetlenül finomra és krémesre mixel. Ráadásul 5 - 6 vagy akár több, különböző zöldség ill. gyümölcs keverékét tudjuk egyszerre elkészíteni és meginni. Leveseket, szószokat is készíthetünk a segítségével. Íme, egy igazán fantasztikusan krémes leves - sült zöldségekből. »HOZZÁVALÓK« - 3 - 4 szál répa - 1 cukkini - 1 kisebb vöröshagyma - 1 / 2 sárga pritaminpaprika - 1 / 2 zellergumó - kb 7 dl zöldségalaplé - 2- 3 ág kakukkfű - zellerlevél - só, bors - olívaolaj
A zöldségeket alaposan leöblítjük, a zellert meghámozzuk. A répát, cukkinit és a zellert feldaraboljuk, a hagymát kétfelé vágjuk és a cukkini kivételével a zöldségeket egy tepsibe szórjuk.
Meglocsoljuk olívaolajjal és sózzuk. Hozzátesszük a kakukkfüvet és a zöldségeket 220 °C - on puhára sütjük. Félidőben hozzátesszük a cukkinidarabokat.
Amikor már minden zöldség megsült, a hagymáról ill. a paprikáról lehúzzuk a héját majd az összes zöldséget és a tepsiben visszamaradt lét, a Nutribullet turmixpoharába rakjuk. Hozzá dobunk pár zellerlevélkét és ráöntjük a zöldségalaplét. Krémesre turmixoljuk.
Egészséges és finom desszert. A chia ( Spanyol zsálya ) Dél - Amerikában őshonos növény, apró magjai optimális mennyiségben tartalmazzák a legfontosabb tápanyagokat. Nagy előnye, hogy gluténmentes, kalcium és omega - 3 zsírsav tartalma pedig igen jelentős. A chia mag fogyasztása hozzájárul a fogyókúrák sikeréhez, víztartó képessége két és félszerese a búzakorpáénak. Beszerezhető bármelyik bioboltban. »HOZZÁVALÓK« - kb 25 dkg sült sütőtökpüré - 2 ek chia mag - 3 dl mandulatej - méz, fahéj, szerecsendió, gyömbér
A chia magot összekeverjük a tejjel, majd lefedve egy éjszakára hűtőbe tesszük.
A pürét ízesítjük és összekeverjük a megkocsonyásodott chia pudinggal.
Poharakba töltjük és megszórjuk vagdalt mandulával.
Ma már szinte minden nagyobb szupermarketben megvásárolhatóak az ázsiai konyha fűszerei. Az a jó bennük, hogy nagyon koncentrált az ízük és kevés kell belőlük. Ma egy nagyon gyorsan elkészíthető levest készítettem és ami azt illeti repetáztam is belőle annyira jól esett a csípőssége és a kellemes citrusos aromája. »HOZZÁVALÓK« - 50 dkg csirkemell - 2 közepes karalábé - fél póréhagyma - 2 tk zöld curry paszta - 1 tk szójaszósz - 1 / 2 lime leve és héja - 1 l zöldségalaplé - szecsuáni bors - ízlés szerint - só - chili paprika - 10 dkg üvegtészta
Egy fazékban kevés olajat hevítünk és megdinszteljük rajta a felszeletelt póréhagymát, összeforgatjuk a feldarabolt csirkemellel és a húst fehéredésig pirítjuk.
Felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a felkockázott karalábét és ízesítjük. Lefedve alacsony lángon készre főzzük.
Amíg fő a leves, megfőzzük az üvegtésztát a csomagoláson található utasítás szerint, majd a kész levesbe tesszük.
Kiváló helyettesítője a kenyérnek, ráadásul ízletesebb is. Levesek, főzelékek mellé, de akár önmagában vajjal is fogyaszthatjuk. »HOZZÁVALÓK« - 40 dkg liszt - 25 dkg ricotta - 2 , 5 dkg friss élesztő - fél ek só - 1 tk cukor - 2 ek olívaolaj - kb 180 - 200 ml langyos víz - 1 - 2 gerezd zúzott fokhagyma + 0 , 5 dl olívaolaj - a kenéshez
Az élesztőt kevés, langyos cukros vízben felfuttatjuk. A lisztet összemorzsoljuk a ricottával és hozzákeverjük a sót. Ezután hozzáadjuk a felfutott élesztőt, az olívaolajat és annyi langyos vizet, hogy, lágy könnyen kezelhető tésztát kapjunk.
Letakarva kb 2 óra alatt megkelesztjük.
A tésztából nagyjából egyforma golyókat formálunk és a tenyerünkkel ellapítjuk. A lepénykéket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, tetejüket lekenjük fokhagymás olajjal és 20 percig kelni hagyjuk.
Előmelegített, 200 °C -os sütőben szép pirosra sütjük.
Már a színétől is szinte felmelegszik az ember. A hűvösebb esték kiváló, tápláló itala ez a mézeskalács fűszerezésű, sütőtökös ital. Krémes, édes, ízletes és egészséges. A smoothie a Delimano, Nutribullet turmixgépével készült. »HOZZÁVALÓK« - 15 - 20 dkg sütőtök - 1 ek méz - 2 , 5 dl mandulatej - 5 - 6 db héjas mandula - 1 kk mézeskalács fűszer
A sütőtököt és a mandulát dobjuk a Nutribullet turmixpoharába, öntsük hozzá a mandulatejet, ízesítsük és pár másodperc alatt turmixoljuk össze.
»HOZZÁVALÓK« Tészta : - 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 ek porcukor, 1 tojás, csipet só, 1 - 2 ek hideg víz Töltelék : - 50 dkg szilva, kb 3 - 4 ek barna cukor, 1 kk őrölt fahéj, fél dl rum, 1 / 2 ek étk. keményítő, 1 ek méz - tojás - a kenéshez
A tésztához összevegyítjük a száraz hozzávalókat, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a tojást, a vizet és összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük.
A szilvát kimagozzuk, negyedekbe vágjuk majd összeforgatjuk a barna cukorral és a fahéjjal. Egy serpenyőbe tesszük, hozzá öntjük a rumot és addig főzzük amíg a szilva egy kicsit megpuhul és levet ereszt. Ezután hozzákeverjük a keményítőt és összeforraljuk.
A tésztát kb 28 cm - es kör alakra nyújtjuk, átemeljük egy sütőpapírral bélelt tepsibe és közepére halmozzuk a szilvát, megcsurgatjuk mézzel, a tésztaszéleket pedig körben visszahajtjuk. Lekenjük enyhén felvert tojással és előmelegített, 180 °C - on ropogósra sütjük.
Íme egy, az olaszok tésztaszósza közül. A szósz elkészítéséhez a Delimano, Nutribellet turmixgépét használtam. Pillanatok alatt kész voltam a pürésítéssel, a vágó részt csak egyszerűen leöblítettem, a pohár pedig ment mosogatógépbe. Míg a régi turmixgépem tisztítása kicsit időigényesebb volt, a Nutribulletnél ez már nem akadály. Bővebb infót itt találtok a gépről : Nutribullet
»HOZZÁVALÓK« - 1 nagyobb padlizsán - 40 dkg koktélparadicsom - 3 - 4 gerezd fokhagyma - 10 dkg reszelt parmezán vagy grana padano - pár levél bazsalikom - só - ízlés szerint - 1 dl olívaolaj
Dobjuk a paradicsomot és a fokhagymát ( héjastul ) egy tepsibe, locsoljuk meg olívaolajjal majd toljuk a 200 °C - os sütőbe. Süssük kb 25 percig,
A padlizsánt kockázzuk fel és bő forró olívaolajban süssük aranysárgára, ezután szedjük papírtörlőre.
Szórjuk a Nutribullet poharába a sajtot a bazsalikomlevelet, tegyük bele a sült padlizsánt, a paradicsomot az tepsiben visszamaradó lével együtt és a héjától megszabadított fokhagymát. Öntsünk hozzá 1 dl olívaolajat ( abból amiben sütöttük a padlizsánt ) és turmixoljuk össze.
»HOZZÁVALÓK« Tészta : - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt, 5 dkg őrölt dió, 3 ek barna cukor, fél tasak sütőpor, 1 tk fahéj, csipetnyi só, 15 dkg vaj, 1 tojás, kb 1 - 2 ek tejföl Töltelék : - 80 dkg magozott szilva, 12 dkg barna cukor, 5 dkg vaj, 1 cs vaníliás pudingpor ( főzős ), 0. 5 dl víz Továbbá : - 1 tojás - a kenéshez, durvára vágott dió
A töltelékhez daraboljuk apróra a szilvát. Egy serpenyőbe karamellizáljuk meg a cukrot, adjuk hozzá a puha vajat, a szilvát és főzzük félpuhára. A pudingport keverjük simára a vízzel, öntsük a szilvához és forraljuk össze.
A tésztához pirítsuk meg a diót. A száraz hozzávalókat vegyítsük össze, ezután morzsoljuk el benne a vajat. Adjuk hozzá a tojást és annyi tejfölt, hogy összeálljon a tészta. Csomagoljuk foplackba és tegyük a hűtőbe legalább félórára.
Egy kisebb méretű ( kb 22 x 22 cm ) tepsi aljába fektessük sütőpapírt, úgy hogy a szélénél túllógjon. ( így könnyebb lesz majd kiemelni a süteményt ). A tésztát osszuk kétfelé, az egyik felét lisztezett felületen nyújtsuk ki, majd simítsuk a tepsibe. Halmozzuk rá a kihűlt szilvát, a maradék tésztával pedig rácsozzuk be a tetejét.
Kenjük le enyhén felvert tojással, szórjuk meg dióval és 190 °C - on, süssük szép pirosra.