,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2021. december 24., péntek

~ ÜNNEPI JOGHURTOS TÚRÓTORTA ~





Áldott, Békés, Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket ! 

»HOZZÁVALÓK«
Piskóta :
- 4 tojás, 16 dkg cukor, csipet só
- 16 dkg liszt, 4 g sütőpor, 60 ml meleg víz
Krém :
- 40 dkg túró, 2 dl tejszín, 150 ml görög joghurt
- 8 - 10 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja
- 1 tasak vaníliás cukor, 30 ml víz, 10 g étk, zselatin
díszítés : 
- kb1 dl tejszín
- őszibarack és cseresznyebefőtt

  • A sütőt 180 °C - ra melegítjük, egy 22 cm - es kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt vágunk.
  • A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval félig habbá verjük, majd két részletben hozzászórjuk a cukrot és kemény habbá verjük. Ezután hozzákeverjük a tojássárgáját és két részletben hozzászitáljuk a sütőporral vegyített lisztet, végül a vizet.  A masszát a formába simítjuk és kb 25 perc alatt - tűpróbáig sütjük. 
  • A krémhez a túrót villával krémesre összetörjük, hozzáadjuk a cukrokat, a citrom héját, a joghurtot, a vízben megduzzasztott és folyósra melegített zselatint. A tejszínt lágy  habbá verjük, majd összeforgatjuk a túrós résszel. 
  • A kihűlt piskótát lapjában ketté vágjuk, megtöltjük kb a krém felével, a maradékkal körbekenjük a torta oldalát és a tetejét. 
  • A díszítéshez a tejszínt habbá verjük, majd csillagcsővel ellátott habzsákba szedjük és rózsákat nyomunk a torta tetejére, majd a lecsepegtetett befőttel tetszés szerint díszítjük. Pár óra hűtés után szeleteljük. 


2021. december 23., csütörtök

~ MANDARINKRÉMES TORTA



 »HOZZÁVALÓK«
Mandarinkrém :
- 120 ml mandarinlé ( kb 5 - 6  db ) , 15 dkg cukor
- 1 mandarin reszelt héja
- 2 tojás, 2 tojássárgája, 10 dkg vaj
Piskóta : 
- 2 tojás, 2 tojásfehérje, 10 dkg porcukor, csipet só
- 8 dkg liszt, 2 dkg darált mandula
- 1 mandarin reszelt héja, 1 mk sütőpor
Krém :
- 25 dkg mascarpone, 4 ek mandarinkrém, 3 ek porcukor
- 2 dl tejszín, 6 g étk. zselatin, 30 ml víz

  • A mandarinkrémhez a mandarinokat alaposan megmossuk, 1 db - nak lereszeljük a héját, a többit kifacsarjuk és leszűrjük. A tojásokat a cukorral kissé kihabosítjuk, hozzáadjuk a mandarin levét és a héját, majd egy lábasba öntjük és alacsony lángon, állandó kevergetés mellett besűrítjük. ( Vigyázzunk, hogy a tojás nehogy ki csapódjon ! ) Ezután hozzákeverjük a vajat és kihűtjük. 
  • A piskótához a sütőt 180 °C - ra melegítjük. A tojást kétfelé választjuk, a tojásfehérjéket a sóval és a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásságáját, a mandarin reszelt héját és a mandulával, sütőporral vegyített lisztet. A masszát egy sütőpapírral bélelt 20  cm - es formába simítjuk és kb 20 perc alatt megsütjük. Rácsra borítva kihűtjük, majd lapjában kétfelé vágjuk, mindkét részt megkenjük 3 - 3  ek mandarinkrémmel és hagyjuk hogy a tészta beszívja. 
  • A krémhez a krémsajtot, a porcukrot és a mandarinkrémet kikeverjük, majd hozzáadjuk a vízben megduzzasztott és folyósra melegített zselatint és összeforgatjuk a habbá vert tejszínnel.  A krém  kb felével betöltjük a piskótát a maradékkal pedig körbekenjük a tetejét és az oldalát. ( Nálam ez elmaradt, mert a maradék krémből pohárkrém készült ) ezután 3 - 4 órára hűtőbe tesszük. 


2021. december 21., kedd

~ KARDINÁLIS SZELET ~



 »HOZZÁVALÓK«
- 6 tojásfehérje
- 2 tojássárgája
- csipet só
- 15 dkg cukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 ek liszt
- 3 - 4 ek baracklekvár
- porcukor 

  • A sütőt 170 °C ra melegítjük, egy gáztepsibe sütőpapírt fektetünk. A tojásfehérjét a sóval félig felverjük, majd tovább verve 2 - 3 részletben hozzászórjuk a cukrot és habbá verjük. ( nem kell nagyon keményre )
  • A habból kb egy jó merőkanálnyit egy tálba teszünk, hozzákeverjük a tojássárgáját, majd hozzáforgatjuk a lisztet és habzsákba szedjük. A maradék tojáshabot is egy másik habzsákba szedjük, amiből 3 csíkot egymás mellé húzunk a tepsibe ( a rövidebbik oldalra )  majd távolabb ugyanúgy 3 csíkot, ezekre a 2 - 2 csíkot húzunk a  sárga masszából, majd befedjük 3 - 3 csík tojáshabbal. Megszórjuk porcukorral és 30 percig alsó - felső sütéssel, majd légkeveréssel további 20 - 25 percig sütjük. 
  • A sütőből kivéve egy sütőpapírral borított tálcára borítjuk, lehúzzuk róla a papírt, az egyik részt  megkenjük lekvárral, majd ráborítjuk a másik részt és hagyjuk kihűlni. Porcukorral megszórva, felszeletelve kínáljuk. 

2021. december 20., hétfő

~ MÁKOS - SZEZÁMMAGOS CSAVART ~



»HOZZÁVALÓK«
- 50 dkg liszt, 1 / 2 ek só, 1 tasak sütőpor
- 1 tojássárgája, 150 ml étolaj, 150 ml száraz fehérbor
tetejére : 
- 1 tojásfehérje, egész mák, szezámmag

  • A tésztához a száraz hozzávalókat egy tálba tesszük, hozzáadjuk a tojássárgáját, az olajat, a bort és az egészet összegyúrjuk, majd egy konyharuhával letakarva 10 percig pihentetjük.
  • A tésztát kétfelé osztjuk és enyhén lisztezett deszkán 20 * 32 cm - es nagyságúra nyújtjuk. A tetejét lekenjük tojásfehérjével, megszórjuk mákkal és a sodrófával átsodorjuk. Ezután óvatosan megfordítjuk, ezt az oldalt is lekenjük és megszórjuk szezámmaggal. 
  • A tésztát 2 cm - es csíkokra felvágjuk és egyenként megtekerjük, így járunk el a másik tésztarésszel is. A rudakat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 180 °C - ra melegített sütőben, kb 15 perc alatt ropogósra sütjük.

2021. december 19., vasárnap

~ BABAPISKÓTÁS, MÁKOS NARANCSOS SZELET ~

 


»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 6 tojásfehérje, 15 dkg porcukor
- 18 dkg őrölt mák, 2 ek étolaj
- 1 tasak sütőpor, csipetnyi só
Krém :
- 5 dl tej, 2 tasak vaníliás pudingpor
- 3 tojássárgája, 1 narancs leve és reszelt héja
- 1 tk vaníliakivonat, 10 dkg cukor
- 15 dkg puha vaj / margarin
tetejére : - 10 dkg étcsokoládé, 1 ek étolaj
továbbá : - babapiskóta

  • A sütőt 180 °C - ra előmelegítjük, 2 db 20 * 30 cm - es tepsi aljára  sütőpapírt fektetünk. 
  • A tojásfehérjét a sóval elkezdjük habbá verni, már amikor félig felverődött 2 részletben hozzáadagoljuk a porcukrot és fényes habbá verjük. Azután óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített mákot és az olajat.  A masszát kétfelé osztjuk, a  tepsikbe simítjuk, majd  kb 15 - 20 perc alatt megsütjük.
  • A krémhez a tojások sárgáját, a cukrot, a pudingport, 1 dl tejet, a narancs levét és héját simára keverjük. A többi tejet a vaníliával felforraljuk, majd a tojásos keverékhez öntjük, azután vissza tesszük a tűzre és alacsony lángon, állandó keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Ha a krém kihűlt kihabosítjuk a vajjal. 
  • Ha a tésztalapok kihűltek, az egyiket megkenjük a fele krémmel, kirakjuk babapiskótával és rásimítjuk  a megmaradt krémet. Végül ráborítjuk a másik tésztalapot és egy éjszakán át hideg helyen pihentetjük. 
  • Másnap bevonjuk a sütemény tetejét olvasztott csokoládéval. 

2021. december 18., szombat

~ KIJEVI KRÉMES ~



 »HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 30 dkg liszt
- 10 dkg porcukor
- csipet só
- 18 dkg hideg vaj / margarin
- 10 g sütőpor
- 4 tojássárgája
tojáshab :
- 4 tojásfehérje, csipet só, 15 dkg cukor
- 15 dkg  dió
Krém :
- 6 dl tej, 2 tasak vaníliás pudingpor
- 15 lágy dkg vaj / margarin, 15 dkg porcukor

  • A tésztához a lisztben elvegyítjük a sót, a porcukrot, a sütőport, majd ujjbeggyel elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojássárgákat és az egészet összegyúrjuk. A tésztát fóliába tekerve 60 percre hűtőbe tesszük.
  • A krémhez a tejben megfőzzük a pudingport, majd  folpackkal letarjuk, hogy ne bőrösödjön és kihűtjük. A vajat a porcukorral habosra keverjük, tovább keverve hozzáadjuk a pudingot és félretesszük.
  • A sütőt 180 °C - ra melegítjük. A diót egy száraz serpenyőben illatosra pirítjuk, majd ha kihűlt durvábbra őröljük. 
  • A lehűlt tésztát 3 egyforma részre osztjuk, mindegyiket lisztezett felületen kb 20 * 30 cm - es nagyságúra kinyújtjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.  A tojásfehérjét a sóval félig felverjük, majd tovább verve kisebb adagokban hozzászórjuk a cukrot és kemény habbá verjük, ezután három részre osztjuk, rákenjük a három tésztalapra és megszórjuk dióval. Ezután egyesével, mindegyiket kb 15 perc alatt megsütjük. 
  • Ha a lapok kihűltek betöltjük a krémmel  úgy, hogy mindig felül legyen a diós - habos rész. 3 - 4 óra pihentetés után hosszúkás szeletekre vágva tálaljuk. 


~ DOBOS KEKSZROLÁD ~



»HOZZÁVALÓK«
- 1 cs Albert keksz ( 220 g )
- tej
 Krém :
- 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor
- 2 ek kakaópor, 12 dkg vaj, 5 dkg étcsokoládé
díszítés :
- kb 10 - 15 dkg cukor 
  • A tojást és a cukrokat  kézi mixerrel kissé kihabosítjuk, majd vízgőz felé téve tovább keverjük, amíg sűrűbb habos masszát nem kapunk ( kb 8 perc ) . Ezután hozzáadjuk a kakaóport és a csokoládét, majd addig keverjük amíg a csokoládé teljesen felolvad. 
  • Ha a krém kihűlt a vajjal kihabosítjuk és egy nyomózsákba töltjük. 
  • A kekszeket éppen hogycsak megmártjuk a tejben, majd mindegyik kekszre nyomunk a krémből és összetapasztjuk a kekszeket, a megmaradt krémmel  körbekenjük a roládot és folpackkal letakarva egy éjszakán át pihentetjük.
  • A díszítéshez a cukrot egy lábasba tesszük, majd közepes lángon borostyánszínűre karamellizáljuk. A karamellből egy kanállal sütőpapírra tetszőleges mintákat csurgatunk, majd a megdermedt karamellel díszítjük a roládot. 



2021. december 17., péntek

~ BEJGLIKOSZORÚ ~





 »HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 33 dkg liszt, 3 dkg porcukor, 1 / 2 kk só
- 8 dkg fagyos vaj, 6 dkg fagyos zsír, 1 dkg élesztő
- 1 tojássárgája, 95 ml tej
töltelék :
- 20 - 20 dkg darált mák és dió, 3 dkg kekszmorzsa
- 1 dl víz, 12 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor
- 1 ek méz, 1 citrom reszelt héja, savanykás lekvár
tetejére : - 1 tojás, jégcukor

  • A lisztetben elvegyítjük a sót és a porcukrot, majd elmorzsoljuk benne a vajat és a zsírt. A tejben elkeverjük az élesztőt, a tojássárgáját és a lisztes keverékhez öntjük. Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd kétfelé osztjuk és fóliába csomagolva hűtőben legalább 60 percug pihentetjük. 
  • A töltelékhez a mákhoz keverjük a fele kekszmorzsát, a fele citromhéjat, a dióhoz a megmaradt kekszmorzsát és  a citromhéjat. A vízet felfőzzük a mézzel és a cukrokkal, majd fele - fele arányban leforrázzuk vele a mákot és a diót. Mindkét részhez 1 - 2 ek lekvárt keverünk. 
  • Mindkét tésztagombócot 35 * 22 cm - es nagyságúra nyújtjuk, elkenjük raktuk a kihűlt töltelékeket, majd a tészta egyik hosszabbik szélét visszahajtjuk a töltelékre, egy folpackot terítünk rá és még így átsodorjuk, ezután  feltekerjük. 
  • A két rudat hosszában kettévágjuk, egy fél mákos és egy fél diós részt egymás felé fordítunk, nyitottabb csigaalakra hajtjuk és egy sütőpapírral bélelt 22 cm - es kapcsos forma közepére helyezzük. A  másik résszel is így járunk el, majd a rudat beillesztjük a másik rúd tészta közé, a képen látható módon. A koszorút lekenjük tojássárgájával és hideg helyre tesszük száradni, ezután lekenjük tojásfehérjével, megszórjuk jégcukorral  és meleg helyen kb 60 percig kelesztjük. 
  • 200 °C - ra melegített sütőben kb 35 perc alatt megsütjük.


~ DIÓS PATKÓ ~



 »HOZZÁVALÓK« kb 32 db 
- 30 dkg liszt, 3 ek porcukor
- 10 dkg vaj, 10 dkg zsír vagy vaj, csipet só
- 1 tojássárgája, 2 - 3 ek tejföl
tetejére :
- 1 tojásfehérje, 10 dkg durvára őrölt dió
- 3 ek cukor, 1 tasak vaníliás cukor

  • A tésztához összegyúrjuk a hozzávalókat, majd fóliába tekerjük és 1 órán át hűtőben pihentetjük. Ezután a tésztát kb 4 mm vastagságúra nyújtjuk és derelyevágóval, 2 * 15 cm - es csíkokra vágjuk.
  • A tetejét lekenjük tojásfehérjével és megszórjuk a cukrokkal összekevert dióval. A tésztacsíkokat egy őzgerincforma hátuljára rakosgatjuk ( 1 formára kb 8 db - ot ), a formát egy tepsire helyezzük és 180 °C ra melegített sütőben, kb 15 pec alatt megsütjük. 
  • A patkókat porcukorral megszórva kínáljuk. 

2021. december 16., csütörtök

~ PUNCSKUGLÓF ~



 »HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 3 tojás, 1 tojássárgája, 16 dkg cukor
- 1 kk vaníliakivonat vagy 1 tasak vaníliás cukor
- 20 dkg lágy vaj / margarin, csipet só
- 2 dl joghurt, 1 / 2 tasak sütőpor, 30 dkg liszt
-  a puncsban ázott mazsola
- 1 narancs reszelt héja
Puncs :
- 1 filter feketetea ( pl. earl grey ) 1 dl víz
- 2 dl félédes vörösbor, 1 narancs leve
- 10 dkg cukor, 1 kk vaníliakivonat, 10 dkg mazsola
- 1 fahéjrúd, 2 - 3 db  szegfűszeg
tetejére :
- 1 tojásfehérje, kb 15 dkg porcukor
- 2 ek málnaszörp, pár csepp piros életszínező

  • A puncshoz leforrázzuk a teafiltert, a bort egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a cukrot, a fűszereket, a narancs levét, a teát, a vaníliát, a mazsolát és az egészet összeforraljuk. Leszűrjük, a mazsolát  alaposan lecsöpögtetjük.
  • A sütőt 175 °C - ra előmelegítjük. A tésztához a vajat habosra keverjük a cukrokkal, majd egyesével hozzádolgozzuk a tojásokat, hozzáadjuk a joghurtot, a narancs héját, a sütőporral vegyített lisztet és a mazsolát. A masszát egy szilikonos -  ennek hiányában kivajazott és belisztezett - kb 2 l - es kuglófformába szedjük és 50 - 60 perc alatt - tűpróbáig sütjük. 
  • Ha a kuglóf megsült , a formába hagyjuk 10 percig, majd  rácsra borítjuk és kisebb adagokban meglocsoljuk kb 1, 5 - 2 dl punccsal, hogy azt a tészta jól beszívja. Ezután teljesen kihűtjük.
  • A tetejére a tojásfehérjét  kikeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a szörpöt, a szinezéket és rácsurgatjuk a kuglóf tetejére. Tetszés szerint díszítjük. 


~ MÁKOS ÖNTÖTT KRÉMES ~




 »HOZZÁVALÓK«
Mákos rész :
- 15 dkg őrölt mák, 5 dkg liszt, 1 / 2 tasak sütőpor, 1 tojás
- 5 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg olvasztott vaj
- 1 dl tej
Piskóta :
- 3 tojás, 3 ek cukor, 3 ek liszt
Krém :
- 1 tasak vaníliás pudingpor, 3 dl tej
- 15 dkg vaj / margarin, 15 dkg porcukor
továbbá : - 3 - 4 ek baracklekvár, tejcsokoládé

  • A sütőt 180 °C - ra előmelegítjük, egy 20 * 30 cm - es tepsibe sütőpapírt fektetünk. 
  • A mákos részhez, a száraz hozzávalókat összevegyítjük, majd hozzáadjuk a tojást, a vajat, a tejet és egy kézi mixerrel alaposan kikeverjük. A masszát a tepsibe simítjuk.
  • A piskótához a tojást a cukorral fehéredésig habosítjuk, majd óvatosan hozzáforgatjuk az átszitált lisztet és a masszát a mákos rétegre simítjuk, ezután sütőbe téve kb 25 perc alatt megsütjük.
  • A krémhez megfőzzük a tejben a pudingport. A vajat  kihabosítjuk a porcukorral, majd tovább habosítjuk a kihűlt pudinggal. 
  • A kihűlt tésztát egy tálcára borítjuk, a mákos rétegre rákenjük a lekvárt, erre pedig a vaníliás krémet. A tetejére csokoládét reszelünk és 2 - 3 órára hűtőben tesszük dermedni.


2021. december 15., szerda

~ KARÁCSONYI CHOUX ~



 »HOZZÁVALÓK«
Fánkhoz :
- 65 g vaj, 1 tk cukor, 1 kk só
- 65 ml víz, 65 ml tej, 12 dkg liszt
- 3 tojás
Ropogós tészta :
- 8 dkg liszt, csipet só
- 8 dkg cukor, 6 dkg vaj
- piros és zöld ételszínezék
Krém :
- 3 dl tej, 1 tasak vaníliás pudingpor
- 2 ek porcukor, 3 dl tejszín

  • A tészához a liszet, a cukrot , a sót összevegyítjük, elmorzsoljuk benne a vajat, majd kétfelé osztjuk, az egyik részbe kevés piros, a másik részbe pedig zöld ételfestéket teszünk és összegyúrjuk. Mindkét tésztát sütőpapír közt kb fél cm - es vastagságúra nyújtjuk és egy tálcára téve mélyhűtőbe tesszük.
  • A sütőt 180 °C - ra melegítjük. A fánhoz a vizet, a tejet , a vajat, a sót és a cukrot egy edénybe tesszük, felforraljuk, majd hozzászórjuk a lisztet  és addig kevergetjük - főzzük - amíg a tészta elnem válik az edény falától. Ezután levesszük a tűzről és kézi habverővel egyesével beledolgozzuk a tojásokat.
  • A masszát nyomózsákba szedjük és sütőpapírral bélelt tepsibe 5 cm - es halmokat nyomunk, egymástól kellő távolságra. 
  • A színes tésztákból 5 cm - es pogácsaszaggatóval köröket szúrunk és ráhelyezzük a fánktészta tetejére. Kb 25 - 30 perc alatt készre sütjük. 
  • A krémhez megfőzzük a tejben a pudingport, folpackkal letakarjuk, hogy ne bőrösödjön és kihűtjük. A tejszínből a cukorral habot verünk, majd összeforgatjuk a kihűlt pudinggal és a  krémet nyomózsákba szedjük. 
  • A fánkok tetejét levágjuk és betöltjük a krémmel. 



~ HORTOBÁGYI HARCSAPALACSINTA



»HOZZÁVALÓK«
- kb 60 dkg halászlében főtt harcsa
- 1 vöröshagyma, 1 tv paprika, 1 - 2  paradicsom
-  1 ek őröltlt pirospaprika, só, bors
- 3 dl tejföl, 1 ek liszt, kb 2 dl halászlé
- kb 10 sós palacsinta , kapor

  • A halászlét a jól bevált családi recept alapján elkészítjük. A főzés végén a harcsadarabokat pár percre a halászlébe dobjuk, hogy megabálódjon. 
  • Elkészítjük a lecsós alapot a hagymából, paprikából , paradicsomból,  ezután megszórjuk pirospaprikával és rátesszük a halászléből kiszedett harcsát, ízlés szerint sózzuk,  borsozzuk.  Felöntjük halászlével és kb 10 percig főzzük, ezután kiszedjük a halhúst a szaftból, ledaráljuk vagy késsel apróra vágjuk. 
  • A tejfölben csomómentesre keverjük a lisztet, majd a visszamaradt szafthoz öntjük, összeforraljuk, - ha sűrű lenne kevés halászlével hígítjuk és az egészet simára turmixoljuk. A  halhúshoz 3 - 4 ek szószt keverünk, majd a masszából  2 - 2 evőkanállal teszünk a palacsintákra  a két oldalát ráhajtjuk és feltekerjük. Tányérra szedjük, meglocsoljuk a szósszal - esetleg tejföllel is - és még melegen kínáljuk. 

2021. december 14., kedd

~ MÁKOS HOLDACSKA és TOBOZ ~



 »HOZZÁVALÓK«
- 50 dkg liszt, 10 dkg darált mák, 10 dkg porcukor
- 1 tasak vaníliás cukor, 3 dkg friss élesztő, 2 ek zsír
- csipet só, 1 citrom reszelt héja, 1 dl tejföl
- kb 2 dl langyos tej, 1 tojássárgája, 1 tojás + 1 a kenéshez 

  • Az élesztőt 1 dl tej és 1 tk cukor keverékében felfuttatjuk. A lisztben elvegyítjük a mákot, a cukrokat, a citromhéját, a sót, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a tejfölt és annyi tejet, hogy összeálljon a tészta, ezután hozzádolgozzuk a lágy zsírt. Alaposan összegyúrjuk, majd letakarva 30 percig kelesztjük.
  • A tésztát lisztezett deszkára borítjuk, ujjnyi vastagságúra elnyújtjuk, majd egy éles késsel bekockázzuk a tetejét és egy pogácsaszaggatóval köröket, ebből pedig félholdakat szaggatunk, a maradék lesz a toboz.
  • A kiszaggatott tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, lekenjük a tetejüket enyhén felvert tojással és előmelegített sütőben kb 20 - 25  perc alatt megsütjük. 

~ OLASZ KEKSZTEKERCS ~



  »HOZZÁVALÓK«
Kekszes rész :
- 40 dkg amaretti keksz
- 5 dkg porcukor
- fél tábla  fehércsokoládé ( 50 g ) 
- 15 dkg baracklekvár
- kb 1 dl forró víz
Krém :
- 15 dkg lágy vaj / margarin
- 10 dkg porcukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 ek instant kávé ( pl Nescafé )
- kb 1 ek forró víz

  • A kekszes részhez a kekszet egy késes aprítóval morzsásra aprítjuk, kb 3 - 4 evőkanállal félreteszünk belőle. majd összevegyítjük a porcukorral.  Ezután hozzáadjuk a lekvárt, a mikróban megolvasztott csokoládét és annyi vizet öntünk hozzá, hogy az egész összeálljon. Jól összegyúrjuk, majd a masszát folpacckal letakarva 30 percig szobahőmérsékleten pihentetjük. 
  • A kávéhoz, hozzáadjuk a vizet és sziruposra keverjük. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd hozzákeverjük a kávét és hűtőbe tesszük.
  • A kekszmasszát a félretett kekszmorzsával meghintet folpackon kb 1 cm - es nagyságúra kinyújtjuk, megkenjük a kávés krémmel és a rövidebbik oldalánál fogva szorosan feltekerjük. A tekercset pár órára hűtőbe tesszük majd tetszőlegesen felszeletelve tálaljuk. 






2021. december 13., hétfő

~ NANUK SZELET ~



 »HOZZÁVALÓK«
Piskóta :
- 4 tojás, 18 dkg porcukor, 6 ek víz
- 15 dkg liszt, 10 dkg darált dió
- 1 / 2 tasak sütőpor
- csipetnyi só
Krém :
- 4 dl tej, 4 ek búzadara
- 2 ek vaníliás cukor, 20 dkg darált dió
- 20 dkg lágy vaj / margarin, 20 dkg porcukor
tetejére : - 10 dkg étcsokoládé, 1 - 2 ek étolaj
  • A sütőt 180 °C ra melegítjük, a diót egy száraz serpenyőben illatosra pirítjuk, majd ha kihűlt ledaráljuk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből a sóval és a fele porcukorral habot verünk. A tojássárgákat a vízzel és a maradék porcukorral habosra keverjük , majd hozzáadjuk a sütőporral dióval elkevert lisztet. Ezután óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot.
  • A masszát sütőpapírral bélelt  20 * 30 cm - es tepsibe simítjuk és kb 20 perc alatt megsütjük.  
  • A krémhez megfőzzük a tejben a darát, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, majd ha kihűlt alaposan átkeverjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, ezután hozzáadjuk a diót és a megfőtt darát. 
  • A krémet a kihűlt piskótára kenjük, majd gőz felett megolvasztott csokoládét simítunk a tetejére. 

~ EGYSZERŰ PUNCSSZELET ~



 »HOZZÁVALÓK«
Sárga piskóta :
- 4 tojás, 16 dkg cukor, 16 dkg liszt, 2 ek víz
- kb 4 ek baracklekvár
Rózsaszín piskóta :
- 3 tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg liszt, 
- 1 ek víz, pár csepp piros ételszínezék
Szirup :
- 2 , 5 dl víz, 15 dkg cukor, 1 narancs leve
- 1 / 2 fiola rumaroma, 2 ek mazsola
máz :
- 25 dkg cukor, 125 ml víz, 1 kk 20 % - os ecet
- 1 tk rumaraoma, pár csepp ételszínezék

  • A sütőt 190 °C - ra előmelegítjük, a sárga piskótához, a tojást fehéredésig habosítjuk  a cukorral, ezután hozzáadjuk a vizet és 2 részletben hozzászitáljuk a lisztet, majd egy spulával óvatosan beleforgatjuk a tojáshabba. A masszát egy sütőpapírral bélelt kb 18  * 25  cm - es sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és kb 15 - 20 perc alatt megsütjük. 
  • A rózsaszín piskótát is megsütjük, csak piros életfestéket keverünk hozzá. 
  • A sziruphoz a vizet a cukorral, narancslével, mazsolával, aromával szirupos állagúra összefőzzük. 
  • A kihűlt sárga piskótát  lapjában kettévágjuk és mindkét lapot megkenjük lekvárral. A rózsaszín piskóta mindkét oldalát jól átitatjuk a sziruppal, majd az egyik lekváros lapra tesszük, erre ráborítjuk a másik sárga lapot, a lekvárral megkent oldalával. A süteményre sütőpapírt vagy fóliát terítünk  erre egy tepsit vagy tálcát téve  2 - 3 óran keresztül lesúlyozzuk. Ezután a tetejét nagyon vékonyan megkenjük átszűrt  baracklekvárral.
  • A mázhoz  a cukrot a vízzel és az ecettel gyöngyözve kb 15 percig főzzük, majd állandó keverés mellett kihűtjük - ez alatt szépen kifehéredik és besűrűsödik. ( ha nem fehéredne, akkor tegyük vissza 2 - 3 percre még forralni )  Ekkor hozzákeverünk annyi a színezőt, hogy elérjük a kellő színt és az aromát. A mázat ráöntjük a sütemény tetejére és egy kenőkéssel szétkenjük rajta. A máz megszáradása után, a süteményt forró vízbe mártott késsel szeleteljük. 


2021. december 12., vasárnap

~ BAUMKUCHEN ~


 

»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 5 tojás, 15 dkg cukor, 15 dkg vaj
- 1 tasak vaníliás cukor, 1 ek rum
- 15 dkg liszt, 120 ml tej
csokimáz : 
- 15 dkg jó minőségű étcsokoládé ( 70 % ) 
- 1dl tejszín, 1 - 2  tk. rum

  • A vajat egy lábasban felolvasztjuk, alacsony lángon addig forraljuk - karamellizáljuk -  amíg kellemesen szép barna színt nem kap, ezután leszűrjük. 
  • Egy 22 cm - es kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt vágunk, a sütőt 220 °C - ra melegítjük.
  • A tojást a cukrokkal, rummal habosra keverjük, fokozatosan hozzáadjuk a lehűlt vajat, hozzászitáljuk a lisztet és a tejjel lazítjuk. Egy merőkanálnyi tésztát elterítünk a forma alján és betesszük a sütőbe 3 - 5 percre. Erre ismét  tésztát merünk, betesszük sülni és a rétegezést / sütést addig folytatjuk amíg el nem fogy az összes tészta. Ezután a süteményről  lekapcsoljuk a tortakarimát és rácsra tesszük hűlni. 
  • A tejszínt felforrósítjuk a rummal,  ráöntjük az összetördelt csokoládéra és addig kevergetjük amíg a csokoládé teljesen felolvad, majd bevonjuk vele a tortát. 

2021. december 11., szombat

~ ASZALTSZILVÁS NARANCSOS - RUMOS KALÁCS ~



 »HOZZÁVALÓK«
- 45 dkg liszt, 25 g friss élesztő, 5 dkg porcukor
- 1 tasak vaníliás cukor, csipet só, 2 ek rum
- 2 tojássárgája, 1 narancs reszelt héja, 8 dkg olvasztott vaj
- 2 - 3 dl langyps tej, kb 30 dkg aszalt szilva
tetejére : 
- 1 tojássárgája, 1 ek baracklekvár, 1 ek rum 

  • Az élesztőt 1 dl tej és 1 tk cukor keverékében felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, elvegyítjük benne a sót, a cukrokat, a felfutott élesztőt, a tojássárgájával elkevert rumot, a narancshéjat, hozzáöntjük a tejet és elkezdjük dagasztani. Ezután 2 - 3 adagban hozzádolgozzuk a vajat. A tésztát letakarva meleg helyen a duplájára kelesztjük. 
  • A szilvákat elnegyedeljük. 
  • Ha a tészta megkelt, 3 gombócra osztjuk, kigömbölyítjük és letakarva még 20 percig kelesztjük. Ezután mindegyik gombócot 15 * 40 cm - es nagyságúra nyújtjuk és elterítjük rajta a szilvát. Mindegyik tésztacsíkot a szélesebbik felénél fogva feltekerjük és hármas fonással összefonjuk, a végeket a kalács alá hajtjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe vagy formába helyezzük. 
  • Lekenjük a tetejét tojássárájával és 20 percig kelesztjük, ezután 180 °C - ra melegített sütőben kb 35 - 40 percig sütjük. Ha a kalács megsült azonnal lekenjük a tetejét a rummal elkevert lekvárral.