Az eper amellett hogy finom és elegáns gyümölcs, ne feledkezzünk meg a jótékony hatásától sem. A benne található vitamin és ásványi anyag tartalom miatt a legegészségesebb kora nyári csemegénk. Ha tehetjük fogyasszunk minél többet belőle, főleg a szabadom termő változatokból. Ismét egy epres sütit hozok, készítsétek el a hétvégére. »HOZZÁVALÓK« Piskóta : - 3 tojás - 15 dkg porcukor - 18 dkg liszt - 1 / 2 tasak sütőpor - 5 dkg lágy vaj - 1 dl tejföl -1 citrom reszelt héja - csipet só Krém : - 4 dl tej - 1 tasak vaníliás pudingpor - 3 - 4 ek cukor vagy ízlés szerint - 10 g zselatin - 2 , 5 dl tejszín - kb 25 dkg eper + a díszítéshez
A sütőt melegítsük elő 200 °C - ra, egy kb 35 x 28 cm - es tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
A piskótához, válasszuk szét a tojásokat, a sárgáját keverjük habosra a cukorral, a vajjal és a tejföllel, majd keverjük össze a sütőporral vegyített liszttel.
A fehérjét a sóval verjük habbá, 2 - 3 evőkanállal lazítsuk fel a masszát, a többi habbal pedig lazán forgassuk össze. A tésztát simítsuk egyenletesen a tepsibe és süssük addig amíg egy kis színt kap a teteje.
A krémhez, főzzük meg a pudingot a tejben. A zselatint keverjük el 2 ek vízzel és hagyjuk duzzadni, majd mikróban melegítsük folyósra és keverjük a forró pudingba.
A tejszínt verjük habbá, adjunk 3 - 4 evőkanállal a kihűlt pudinghoz és kézi mixerrel keverjük simára. A többi tejszínt és a felkockázott epret keverjük óvatosan a pudingos részhez. A megsült piskótát vágjuk ketté, az egyik lapra kenjük rá az epres krémet, majd fedjük be a másik piskótalappal és tegyük pár órára hűtőbe. Szórjuk meg porcukorral és szeleteljük fel. Ha van kedvünk díszítsük habrózsával és eperdarabokkal.
Ennek a sütinek pofon egyszerű az elkészítése, nemcsak eperrel, hanem akár málnával, szederrel, áfonyával is finom lehet. De ha még gyorsabban szeretnénk elkészíteni, csak kapjuk elő a spájzból a kedvenc házi lekvárunkat és azzal töltsük meg a süteményt. »HOZZÁVALÓK« Tészta : - 30 dkg liszt - 15 dkg vaj - 8 dkg porcukor - 1 tojássárgája - csipet só - kb 2 - 3 ek tejföl - 1 citrom reszelt héja Töltelék : - 50 dkg eper - kb 20 dkg cukor - 1 / 2 citrom leve
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd folpackba tekerve a mélyhűtőbe tesszük kb 1 órára.
Az epret kicsumázzuk és apróra összevágjuk, hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét és sűrű, lekvár állagúra összefőzzük.
A tészta felét, sütőpapírral bélelt kb 25 x 25 cm - es tepsibe ( nagylyukú reszelőn ) reszeljük, rásimítjuk a lekvárt és a megmaradt tésztát ráreszeljük.
180 °C - os sütőben kb 25 percig sütjük. Miután kihűlt megszórjuk porcukorral és felszeleteljük.
Nem mutatok újdonságot ezzel a recepttel, ugyan a palacsinta hozzávalóiból hiányzik a szódavíz, viszont a tojáshabtól légiesen könnyed a tészta és a tekerés is eltér a szokványostól. »HOZZÁVALÓK« Palacsinta : - 20 dkg liszt - 2 tojás - 6 dkg cukor - 1 kk só - tej Töltelék : - 50 dkg krémes túró, 1 cs vaníliás cukor, 3 - 4 ek cukor ( vagy ízlés szerint ), 1 citrom reszelt héja, 2 - 3 ek tejföl - 10 dkg étcsokoládé, 0, 5 dl tej
A tojást válasszuk ketté, a tojássárgáját a lisztet és a cukrot keverjük simára, majd adagoljunk hozzá annyi tejet, hogy tejszín sűrűségű masszát kapjunk. Pihentessük kb 15 percig. Azután a tojásfehérjét a sóval verjük habbá, majd óvatosan forgassuk a masszába.
Felhevített palacsintasütőben, kevés olvasztott vajon süssük ki a palacsintákat a szokásosnál kicsit vastagabbra. ( kb 10 db )
A túrót villával törjük össze és keverjük össze a többi hozzávalóval . A tejet forrósítsuk fel, tördeljük hozzá a csokoládét, majd keverjük simára.
A palacsintákat osszuk kétfelé és helyezzük egy olajjal bekent fóliára úgy, hogy félig fedjék egymást. Kenjük rá a csokoládé felét, majd erre a túró felét és a fólia segítségével tekerjük fel a hosszabbik oldalánál fogva. Így járjunk el a megmaradt palacsintákkal is. Az így kapott roládot vágjuk kb ujjnyi vastag szeletekre és meglangyosítva, porcukorral vagy reszelt csokoládéval kínáljuk.
A cukrot karamellizáljuk meg, öntsük hozzá a tejet és addig főzzük amíg egy kicsit besűrűsödik. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A tésztához szitáljuk össze a száraz hozzávalókat és morzsoljuk el benne a vajat. Adjuk hozzá a tojást és annyi karamellt, hogy jó nyújtható tésztát kapjunk, majd osszuk három részre. A tésztagombócokat enyhén lisztes felületen kb 20 x 30 cm - es lapokká nyújtsuk ki és sütőpapírral bélelt tepsiben 180 °C - on, kb 8 perc alatt egyenként süssük meg.
A diót pirítsuk illatosra, majd daráljuk le és főzzük össze a megmaradt karamellel.
A vajat habosítsuk ki a kihűlt diós krémmel és töltsük vele be a lapokat. Folpackkal leakarva, hűvös helyen egy éjszakán át pihentessük.
A tejszínt forrósítsuk fel és tördeljük bele a csokoládét, majd keverjük fényesre. Ha a csokikrém kissé meghúzott, simítsuk a sütemény tetejére.
A túrót dolgozzuk össze a tojással és annyi darával, hogy formázható masszát kapjunk. Ízesítsük sóval és borssal, majd tegyük hűtőbe amíg elkészül a leves.
Kevés olajon süssük üvegesre az apróra vágott hagymát, dobjuk rá a felaprított medvehagymát és fonnyasszuk meg. Adjuk hozzá a felkockázott burgonyát és öntsünk hozzá kb 1 l vizet. Főzzük addig amíg a krumpli megpuhul. Azután botmixerrel pürésítsük a levest, öntsük hozzá a tejszínt és forraljuk össze, majd ízesítsük.
A túrós masszából, nedves kézzel formáljunk diónyi gombócokat és főzzük ki sós lobogó vízben.
Szeretem az egyszerű és gyorsan elkészülő süteményeket, mint ez a tortácska is. Az eredeti receptben pitének nevezik, de tulajdonképpen a tölteléke a sajttorta állagával szinte azonos. Lágy és könnyed, a friss málnától pedig üde. »HOZZÁVALÓK« Tészta : - 15 dkg liszt - 8 dkg vaj - 4 dkg porcukor - csipet só
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.
Kivajazunk egy 18 cm - es kapcsos tortaformát és kibéleljük a kinyújtott tésztával úgy, hogy kb 4 cm - es pereme is legyen. Kibéleljük sütőpapírral és száraz babot vagy lencsét szórunk bele. 175 ° C - on 10 perc alatt elősütjük.
A krémsajtot kikeverjük a cukorral, a tojássárgájával és a citromhéjjal. A fehérjét egy csipet sóval habbá verjük, majd lazán összeforgatjuk a krémsajtos résszel. Rákanalazzuk a tésztára, közben belenyomkodjuk a málnát is. A tetejét megszórjuk mandulával és visszatesszük a sütőbe kb. 50 - 60 percre. Ekkor még remeg a teteje, de hűlés közben szépen megszilárdul.
Ha teljesen kihűlt, felszeleteljük, megszórjuk porcukorral és málnával díszítjük.
»HOZZÁVALÓK« Tészta : - 50 dkg Nagyi titka kelt tészta süteményliszt - 1 ek só - 2 dkg friss élesztő - 1 dl olívaolaj - kb 3 dl langyos tej Töltelék : - 1 csokor medvehagyma - 15 dkg olvasztott vaj - 1 ek liszt - 1 kk só Továbbá : - 1 tojás - a kenéshez - szezámmag - a szóráshoz
Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet összeszitáljuk a sóval, hozzáöntjük az olívaolajt és a felfutott élesztőt, majd a tej hozzáadásával összegyúrjuk. Letakarva a duplájára kelesztjük.
A medvehagymát az olvasztott vajjal és a liszttel botmixerrel kissé pürésítjük, majd sóval ízesítjük.
Ha a tészta megkelt két cipóra osztjuk és mindkettőt 3 - 4 mm - es vastagságú, kör alakúra nyújtjuk. Megkenjük a medvehagymás vajjal és 12 cikkre vágjuk, azután a szélesebbik részétől fogva feltekerjük. A kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, a tetejüket lekenjük felvert tojással és megszórjuk szezámmaggal.
30 percig kelesztjük, majd a 200 °C - ra előmelegített sütőben szép pirosra megsütjük.
A kuglóf formát alaposan vajazzuk ki, a sütőt melegítsük elő 185 °C - ra. A mazsolát áztassuk be rumba.
A puha margarint keverjük habosra a cukrokkal, majd habosítsuk tovább a tojással. Keverjük hozzá a ricottát, a citromhéjat és a sütőporos lisztet. Végül forgassuk a masszába a lecsepegtetett mazsolát és kanalazzuk a kuglófformába.
Süssük kb 45 - 50 percig. Ha a teteje nagyon pirulna, takarjuk le alufóliával.
Ha a kuglóf megsült, hagyjuk a formában kihűlni, majd szórjuk meg porcukorral. Kínáljuk friss eperrel vagy eperdzsemmel.
A születésnapomra készítettem a tortát és hát megint egy évvel öregebb lettem. Nincs vele sok macera, akár sütés nélkül is készíthető és kellemes narancsos ízvilág jellemzi. A torta egyszerű díszítést kapott, pár koktélcseresznye és mentalevél, de szerintem ez bőven elég is. »HOZZÁVALÓK« Piskóta : - 3 tojás, 3 ek cukor, 3 ek liszt, 2 ek étolaj, 1 narancs reszelt héja Krém : - 4 tojássárgája - 15 dkg porcukor - 25 dkg vaj - 10 dkg darált mandula - 2 ek friss narancslé Díszítés : - 3 dl tejszín, ( Hulala ) , 0 , 5 dl narancslikőr, pirított mandulaforgács Továbbá : - 1 , 5 dl friss narancslé - 0 , 5 dl narancslikőr - babapiskóta
Egy 22 cm - es kapcsos tortaforma aljába terítsünk sütőpapírt, az oldalát pedig vajazzuk ki és hintsük be liszttel. A sütőt melegítsük elő 200 °C - ra .
A tojást a cukorral verjük fehéredésig, reszeljük hozzá a narancshéjat, csurgassuk hozzá az olajat, majd forgassuk össze a liszttel. A masszát simítsuk a formába és süssük tűpróbáig.
A krémhez vízgőz felett állandó keverés mellett, főzzük sűrűre a tojássárgát a fele cukorral és a narancslével. A maradék cukrot keverjük habosra a vajjal, adjuk hozzá a mandulát és kanalanként keverjük hozzá a kihűlt tojáskrémet.
Összeállítás : a megsült piskótát, helyezzük vissza a tortaformába, a krémből tegyünk félre keveset ( kb 2 ek ), a maradék felét kenjük a piskótára, helyezzük rá a narancslé és likőr keverékében megforgatott babapiskótát, erre kenjük rá a megmaradt krémet, majd ismét rakjunk rá babapiskótát. A félretett krémet kenjük el vékonyan a tetején.
A díszítéshez verjük habbá a tejszínt a likőrrel és vonjuk be vele a tortát. Az oldalát szórjuk meg mandulaforgáccsal és díszítsük kedvünk szerint.
A sütőt melegítsük elő 180 °C - ra. Egy muffin forma mélyedéseit béleljük ki muffin papírral, a csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg.
A tésztához vegyítsük össze a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót. A tojást habosítsuk ki a cukorral és a vajjal, majd keverjük simára a tejföllel. A masszát forgassuk össze a lisztes keverékkel, keverjük hozzá az olvasztott csokoládét, majd kanalazzuk a formák 3 / 4 - ed részéig.
Süssük a muffinokat kb 20 percig. ( de végezzünk tűpróbát !)
A tejszínt verjük habbá, a krémsajtot keverjük össze a porcukorral, a likőrrel és a vaníliával, majd forgassuk óvatosan össze a tejszínhabbal. A krémet töltsük csillagcsöves habzsákba és díszítsük vele a kihűlt muffinok tetejét.
Ízletes, finom és gyorsan elkészül. Levesek, főzelékek, de akár önmagában is fogyasztva kiváló harapnivaló. Ha nincs otthon leveles tésztánk megteszi a pizza tészta is.
A leveles tésztát tekerjük ki és tegyük a papírral együtt egy tepsibe, a széleit kenjük le körbe vízzel és hajtsuk vissza. Azután szurkáljuk meg villával.
A sajtot vágjuk vékony szeletekre és rétegezzük felváltva a szalonnával együtt a tésztára. Tekerjünk rá borsot és szórjunk rá friss kakukkfüvet.
A torta triplán csokis és nagyon könnyed eperhabbal készült, roppanós csokoládédarabokkal a közepében . Elkészíthető sütés nélkül is, akkor zabkekszet vagy csokis kekszet használjunk. hozzá. »HOZZÁVALÓK« Piskóta : - 3 tojás - 6 dkg porcukor - 3 dkg vaj - 3 dkg étcsokoládé - 2 ek kakaópor - 1 tk sütőpor - 4 dkg liszt - csipet só Epermousse : - 1 kis poharas natúr joghurt - kb 10 dkg porcukor - vagy ízlés szerint - 25 dkg eper + a díszítéshez - 10 g zselatin - 0 , 5 dl víz - 2 dl tejszín Továbbá : - 10 dkg étcsokoládé, 1 ek étolaj - a csokoládélapokhoz - 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín - a piskóta betöltéséhez
A csokoládélapokhoz olvasszuk össze a csokoládét az olajjal, majd kenjük el vékonyan egy sütőpapírral borított tálcán, majd miután megdermedt, tördeljük nagyobb darabokra.
Melegítsük elő a sütőt 180 °C - ra. Egy 18 cm - es tortaforma aljára fektessünk zsírpapírt, az oldalát pedig vajazzuk és lisztezzük ki.
A piskótához, olvasszuk össze a vajat a csokoládéval. A tojásokat válasszuk ketté, a fehérjét a csipet sóval verjük fel kemény habnak, fokozatosan adagolva hozzá a porcukrot. Azután keverjük hozzá a tojássárgáját és a vajas csokoládét, majd forgassuk hozzá a kakaós, sütőporos lisztet. A masszát simítsuk a formába és süssük kb 25 percig.
A tejszínt forrósítsuk fel, majd öntsük az összetördelt csokoládéra és keverjük fényesre.
Ha a piskóta megsült vegyük ki a formából, hűtsük ki és vágjuk két lapba, majd kenjük meg az egyik lapot a tejszínes csokikrémmel, borítsuk rá a másik lapot és helyezzünk köréje tortagyűrűt.
Az epret pürésítsük össze a joghurttal és a porcukorral, a zselatint duzzasszuk meg a vízben, majd forrósítsuk fel és keverjük az epres püréhez. A tejszínt verjük fel kemény habnak és forgassuk össze a zselatinos résszel. Azután kenjünk kevés mousse -t a piskótára, helyezzünk rá csokoládélapokat és így rétegezzük a habot ill. a lapokat felváltva, míg el nem fogynak.
Pár órára tegyük a hűtőbe dermedni, majd díszítsük félbevágott eperszemekkel.
Gondolom, nem mutatok újdonságot ezzel a recepttel, hiszen egy népszerű süteményről van szó. Az eredeti recepttől azonban egy kicsit eltértem, hiszen a tésztát nyújtottam, a süteményt pedig krém helyett csokoládéval vontam be. A végeredmény egy nagyon mutatós és finom süti. »HOZZÁVALÓK« Diós tészta : - 5 ek liszt, 5 ek porcukor, 5 ek darált dió, csipet só, fél citrom reszelt héja, 1 mk szódabikarbóna, 1 tojás, 1 - 2 ek tejföl Mákos tészta : - 5 ek liszt, 5 ek porcukor, 5 ek darált mák, csipet só, fél citrom reszelt héja, 1 mk szódabikarbóna, 1 tojás, 1- 2 ek tejföl Kakaós tészta : - 5 ek liszt, 5 ek porcukor, csipet só, 1 mk szódabikarbóna, 3 ek kakaópor, 1 tojás, 1 - 2 ek tejföl Krém : - 1 l tej, 8 ek búzadara, 20 dkg margarin, 18 dkg porcukor, 2 cs vaníliás cukor, csipet só Tetejére : - 15 dkg étcsokoládé, 1 ek étolaj
A háromféle tészta hozzávalóit külön - külön összegyúrjuk annyi tejföllel, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. ( ezt a tejföl mennyiségével állíthatjuk be ) , majd mindhárom tésztát folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük kb félórára.
Azután lisztezett felületen, a tésztát kb 25 - 35 cm - es nagyságúra kinyújtjuk és sütőpapírral fedett sütőlapon 180 °C - on, kb 10 - 12 perc alatt megsütjük.
Míg hűlnek a lapok elkészítjük a krémet : a tejben egy csipet sóval megfőzzük a darát és hagyjuk kihűlni. A puha margarint a porcukorral kihabosítjuk, azután simára keverjük a grízzel.
A tésztalapokat tetszőleges sorrendben megtöltjük a krémmel, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap vízgőz felett összeolvasztjuk a csokoládét az olajjal, majd bevonjuk a sütemény tetejét. Hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.
»HOZZÁVALÓK« - 60 dkg burgonya - 1 csokor medvehagyma - 1 tojás - 1 kk só - liszt - annyi, hogy összeálljon a tészta - bacon, feta sajt - a tálaláshoz
A burgonyát megpucoljuk, felkockázzuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Még melegen burgonyanyomóval áttörjük, és teljesen kihűtjük.
A medvehagymát finomra aprítjuk, összekeverjük a burgonyával, majd hozzáadjuk a tojást és fokozatosan adagolva a lisztet, összegyúrjuk annyi lisztel amennyit a burgonya felvesz. ( ne legyen kemény a tészta ! ) A tésztából kb 4 - 5 dkg - os golyókat formázunk és lobogó sós vízbe tesszük, ha a gombócok feljöttek a víz felszínére, további 2 - 3 percig forraljuk.
A szalonnát ropogósra pirítjuk, majd a zsírjában átforgatjuk a gombócokat. Szalonnadarabokkal és az elmorzsolt fetával megszórva kínáljuk.
A spenót leveleket dobjuk forrásban levő sós vízbe és forraljuk 1 - 2 percig, majd öblítsük le hideg vízzel és nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet, azután a tejjel és a fokhagymával együtt turmixoljuk össze ( én a Delimanó Nutribullet turmixgépet használtam ).
Keverjük hozzá a tojást, a lisztet, a sót és annyi szódavizet, hogy a palacsintatésztánál megszokott állagot kapjuk. A masszát tegyük 1 órára hűtőszekrénybe, majd süssük ki a palacsintákat a szokásosnál kicsit vastagabbra.
Töltsük meg a palacsintákat, a ricottával, hajtsuk rá a két szemközti oldalt és tekerjük fel. A batyukat kössük át egy - egy snidlingszállal, majd kínáljuk tejföllel és reszelt parmezánnal.
»HOZZÁVALÓK« - 1 zellergumó - kb 40 dkg - 15 dkg reszelt sajt ( fele lehet füstölt is ) - 2 db tojás - 3 ek tej - kb 3 - 4 ek liszt - 1 csokor metélőhagyma - só, bors
- olaj - a sütéshez
A megtisztított zellert és a sajtot kis lyukú reszelőn egy tálba reszeljük, majd hozzáadjuk a finomra vágott metélőhagymát, a tojást, a tejet és a lisztet. Sóval, borssal ízesítjük, majd kb 10 percig pihentetjük.
Egy kanál segítségével, a masszából tetszőleges nagyságú halmokat szaggatunk a felforrósított olajba, és a ropogós mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
Fokhagymával és olívaolajjal ízesített tejföllel kínáljuk.
»HOZZÁVALÓK« Tészta : - 22 dkg liszt - 5 dkg darált dió - 7 dkg porcukor - csipet só - 1 kk sütőpor - 1 citrom reszelt héja - 15 dkg hideg vaj - 1 tojássárgája Töltelék : - kb 30 dkg bármilyen piros lekvár Tojáshab : - 2 tojásfehérje, 10 dkg porcukor, 1 tk citromlé, 1 csapott ek étk. keményítő, pár csepp piros ételfesték
A tésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat, adjuk hozzá a citrom héját és morzsoljuk össze a vajjal, majd a tojássárga hozzáadásával gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe legalább 1 órára.
A sütőt melegítsük elő 180 °C - ra. A tésztát osszuk öt egyforma részre, egyenként nyújtsuk kb 12 x 30 cm - es nagyságú lapokká és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. 10 - 12 perc alatt süssük meg. A lapokat felmelegített lekvárral töltsük meg ( az utolsóra már nem kell lekvár ) és egy éjszakán át pihentessük.
A tojásfehérjét elkezdjük felverni, amikor már félig felverődött, kanalanként adagoljuk hozzá az átszitált porcukrot, végül keverjük hozzá, a citrom levét, a keményítőt és az ételfestéket. A habot simítsuk a linzer tetejére, cseppentsünk rá pár csepp ételfestéket és egy villával keverjük cirmosra, majd tegyük az 50 °C - ra előmelegített sütőbe. Légkeveréssel szárítsuk 10 percig úgy, hogy kitámasszuk a sütő ajtót egy fakanállal, majd kapcsoljuk ki a sütőt és hagyjuk még 5 percig bent.
A linzer széleit vágjuk egyenesre és tetszés szerint szeleteljük fel.
Egy újabb variáció, a kekszes és sütés nélküli édességek listáján. Mivel a nyers marcipánmassza igen drága, elkészíthetjük magunk is - így szinte fillérekből kihozható - és ízében ill. állagában nagyon hasonlít az igazira. A kesernyés kávéízt ellensúlyozza az édes „ marcipán ”, így egy nagyon kellemes ízvilágú, desszertet kapunk. »HOZZÁVALÓK« - 50 dkg darált keksz - 15 dkg cukor - 150 ml presszókávé - 1 tk vaníliakivonat - 50 ml tej - lehet több is kell - 25 dkg Ráma vajas íz - 50 dkg marcipán - elkészítése itt : Hamis marcipán - pár csepp piros ételszínező - vagy tetszőleges
A tejet, a cukrot és a kávét addig melegítjük, amíg a cukor teljesen el nem olvad, ezután hozzáadjuk a vajat és összeforraljuk. A kávés szószt a kekszre öntjük és alaposan összegyúrjuk. ( ha szükséges adjunk hozzá még langyos tejet )
A masszát kétfelé osztjuk, az egyik felét egy kb 20 x 20 - as méretű folpackkal kibélelt formába nyomkodjuk. A marcipán massza 3 / 4 - ét porcukros felületen kinyújtjuk és rásimítjuk a kekszes rétegre, majd betakarjuk a megmaradt kekszes masszával.
A maradék marcipánt kevés ételszínezővel összegyúrjuk, porcukros felületen kinyújtjuk és ráhelyezzük a kekszes rétegre. A tetejét egy kés élével megcifrázzuk és pár órára hűtőbe tesszük dermedni.
»HOZZÁVALÓK« Főzelékhez : - 50 - 60 dkg leveles spenót - 1 kisebb fej vöröshagyma - 0 , 6 dl tej - 1 ek étk. keményítő - 1 kis poharas natúr joghurt - 3 gerezd fokhagyma - só, fehérbors - 1 ek vaj Sajtgolyókhoz : - 15 dkg füstölt sajt - 10 dkg trappista sajt - 1 nagyobb tojás - liszt - zsemlemorzsa - a forgatáshoz - olaj - a sütéshez
A leszárazott spenótot dobjuk lobogó sós vízbe és főzzük pár percig, majd tegyük jéghideg vízbe. Ezután nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet és tegyük félre.
Egy nagyobb edényben forrósítsunk fel 2 ek olajat és dinszteljük meg rajta az apróra vágott vöröshagymát, adjuk hozzá a spenótot és forgassuk át. Öntsük hozzá a tejet, forraljuk fel, majd ízesítsük zúzott fokhagymával, sóval és borssal. Végül adjuk hozzá a kevés tejben simára kevert keményítőt, a joghurtot és a vajat, majd forraljuk az egészet össze.
A sajtokat reszeljük le, keverjük össze a tojással, majd adagoljunk hozzá annyi lisztet, hogy jól formázható masszát kapjunk. A masszából nedves kézzel formázzunk diónyi nagyságú golyókat, forgassuk meg zsemlemorzsában és forró, bő olajban süssük ki.