,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2016. október 8., szombat

~ BURGONYÁS HÚSROLÁD ~



»HOZZÁVALÓK«
- 50 dkg darált sertéshús, 30 dkg  burgonya, 1 szikkadt zsemle, 15 dkg konzerv gomba
- 10 dkg füstölt sajt, 1 csokor petrezselyem, 1 tojás
1 kisebb fej vöröshagyma és fokhagyma, só, bors, őrölt koriander, zsemlemorzsa ( kb 2 ek )
- 1 tojás - a kenéshez


  1. A megpucolt burgonyát nagylyukú reszelőn reszeljük le, majd enyhén sózzuk be és hagyjuk állni 10 percig, azután alaposan nyomkodjuk ki a levétől. 
  2. A húst tegyük egy nagyobb tálba, adjuk hozzá a burgonyát, a tejben ázott és kinyomkodott zsemlét, a tojást, a szeletekre vágott gombát, a felkockázott sajtot, majd a reszelt hagymát és a zúzott fokhagymát. Ízesítsük és alaposan keverjük össze annyi zsemlemorzsával, hogy jól formálható masszát kapjunk
  3. Tegyük hűtőbe legalább 1 órára. Formázzunk a masszából hosszúkás rudat és helyezzük egy olajjal kikent vagy zsírpapírral borított tepsibe, kenjük le  a tetejét felvert tojással és tegyük a 170 °C - os sütőbe. Süssük szép pirosra 

2016. október 5., szerda

~ TIRAMISU ~





 Ritkán készítek itthon tiramisut, hiszen olaszországi tartózkodásaim alatt eleget fogyasztok belőle. De most valahogy már hiányzott. A jó minőségű alapanyagok, mint a mascarpone, a kávé, no meg a kakaó nagyon fontos ennél a desszertnél. Nálam ez nem gond, mivel a mascarpone eredeti olasz, a kávé pedig a kifogástalan minőségű, Pellini, sőt még a kakaópor is onnan való. Nem vesződtem a babapiskóták kávéba való mártogatásával, mert több olasz étteremben is kész piskótalapot használnak - gondolom a gyorsaság miatt. A középső réteg krémre darabolt csokoládét szórtam és még a rétegezésnél kakaóport is szórtam a krémre. 


»HOZZÁVALÓK«
Piskóta :
- 3 tojás ( nagy ) , 3 ek cukor, 3 ek liszt, csipet só
Krém
- 2 tojás, 12 dkg cukor
- 25 dkg mascarpone, 3 dl tejszín 
továbbá : 
- kb 2  dl presszókávé, 50 ml rum, 5 dkg étcsokoládé, kakaópor

  1. A sütőt előmelegítjük 200 °C - ra, a gáztepsit kibéleljük sütőpapírral. A tojást kétfelé választjuk, a fehérjét a sóval és a cukorral kemény habbá verjük, majd elverjük a tojássárgákkal. A lisztet a masszához szitáljuk, óvatosan összeforgatjuk és a tepsibe simítjuk. Tűpróbáig sütjük. Ha a piskóta megsült hagyjuk kihűlni és 3 részre vágjuk.
  2. A krémhez a tojást és a cukrot vízgőz  felett csípősre ( 60 °C - ra ) kevergetjük, majd átöntjük a robotgép üstjébe és addig habosítjuk, amíg a massza teljesen kihűl.
  3. A tejszínt habbá verjük, majd összeforgatjuk a krémsajttal, a tojáshabbal és a krémet háromfelé osztjuk.
  4. Rétegezés :  egy püspökkenyér formát  ( kb 30 x 11 cm ) kibélelünk folpackkal úgy, hogy a szélei túllógjanak a formából, az aljára kenjük az első rész krémet, ráfektetjük az egyik piskótalapot és meglocsoljuk a rumos kávé keverékével. Rákenjük a második rész krémet, megszórjuk apróra vágott csokoládéval, majd kakaóporral. Ráborítjuk a piskótalapot, meglocsoljuk a rumos kávéval és rákenjük a maradék krémet, megszórunk kakaóporral, majd ráfektetjük az utolsó piskótalapot. Végül meglocsoljuk a megmaradt rumos kávéval, a fólia széleit a piskótára hajtjuk és hűtőbe tesszük egy éjszakára. 
  5. A desszertet kiborítjuk a formából, eltávolítjuk róla a fóliát és a tetejét meghintjük kakaóporral. 



2016. október 4., kedd

~ PAPRIKÁS CSIRKEMELLSONKA ~




 A fűszerezést mindenki a saját szájíze szerint variálhatja, nekem a receptben felsoroltak jönnek be, de ízesíthetjük mediterrán beütéssel, fokhagymásan stb. Mennyiséget nem is írok a fűszereknél mert egyénileg ez változó, a lényeg : az így készült felvágottunk biztos hogy mindenféle adalékanyagoktól mentes lesz.

»HOZZÁVALÓK«
- 50 - 60 dkg csirkemell
- füstölt pirospaprika, só, bors, fokhagymapor, majoránna, őrölt koriander

  1. A húst vágjuk kb 6 - 8 darabra, a vastagabb részeket kissé lapítsuk ki. A fűszereket keverjük össze egy tálkába és dörzsöljük be vele a húsdarabok mindkét oldalát, tegyük egy simítózárral   ellátott tasakba, majd  tegyük a hűtőbe egy éjszakára .
  2. A húst tekerjük jó szorosan folpackba és formáljunk belőle hengert, a végeket pedig kössük el, majd csomagoljuk alufóliába és tegyük egy fazékba. Öntsünk rá annyi vizet amennyi ellepi és alacsony lángon főzzük kb 1 órán át.
  3. Hagyjuk a vízben kihűlni, majd csomagoljuk ki és papírtörlővel itassuk fel a sonkáról a felesleges lét, dörzsöljük be pirospaprikával majd tegyük hűtőbe pár órára. 



2016. október 3., hétfő

~ KOUIGN AMANN ~



 Tradicionális breton cukros - vajas sütemény. A tészta vajjal és cukorral van rétegezve, ami ropogósra sül. Sok a munka vele de megéri a fáradságot, mert hihetetlenül finom. 
Eredetileg mini tortaformákban ill, tortagyűrűkben kell sütni, de nekem csak kettő van itthon, úgyhogy szuflé formákban sültek. Ha egy nagyobb formában akarjuk készíteni, elég a hozzávalóknak a fele is. 

»HOZZÁVALÓK«
Tészta : 
- 50 dkg liszt, 14 g szárított élesztő, 1 ek cukor, 10 g só, 10 dkg szoba hőmérsékletű vaj, kb 2 , 5 dl víz
- 25 dkg vaj 
- 10 dkg cukor
- olvasztott vaj

  1. Öntsük a robotgép keverőtáljába a vizet, keverjük el benne a cukrot és az élesztőt, majd hagyjuk felhabosodni. Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá a sót és kezdjük el összedolgozni, majd gyúrjuk hozzá a vajat és alaposan dolgozzuk ki. Kenjük a meg a tészta tetejét olvasztott vajjal és letakarva kelesszük a duplájára. Ezután kissé gyúrjuk át, lapítsuk ki és helyezzük 30 percre a hűtőbe.
  2. A vajat két fólia közt nyújtsuk kb 28 x 35 cm - es, a tésztát pedig 28 x 70 cm - es nagyságúra. Helyezzük a tészta  egyik felére a kinyújtott vajat, majd hajtsuk rá az üresen maradt részt. Sodrófával kicsit ütögessünk rajta, majd alá és fölé lisztezve nyújtsuk ki 28 x 70 cm - es téglalap alakúra. A tészta mindkét  oldalát hajtsuk középre, majd hajtsuk össze mint egy könyvet. ( dupla hajtás ) Ezután folpackkal letakarva tegyük 30 percre hűtőbe.
  3. Ismét nyújtsuk ki a tésztát 28 x 70 cm - es nagyságúra, szórjuk meg cukorral és sodrófával kissé hengergessünk rajta. Ismételjük meg ezt a műveletet a tészta másik oldalával is, ezután hajtsuk meg a  tésztát szimpla hajtással - ( azaz a tésztát, függőlegesen képzeletben 3 részre osztjuk, majd az egyik oldalt behajtjuk a képzeletbeli vonalig, majd ráhatjuk a másik oldalt ) Ismét pihentessük hűtőben 30 percig.
  4. A tésztát nyújtsuk ki a duplájára és osszuk kétfelé - így kétféle formájú péksüteményünk lesz - az egyik tésztarészt tekerjük fel mint a bejglit, a másik tésztarészt vágjuk egyforma nagyságú ( kb 8 cm ) négyzetekre és a sarkokat hajtsuk középre, majd a megformázott tésztákat helyezzük a kivajazott, cukorral behintett szuflé formákba. Kenjük meg olvasztott vajjal és szórjuk meg cukorral. Pihentessük amíg a sütőt előmelegítjük 200 °C - ra és süssük őket aranybarnára.

2016. október 2., vasárnap

~ DARÁS KRÉMES ~





 Nos, az elnevezés nem a sütemény díszítéseként szolgáló tortadarára értendő, hanem meglepő módon a tésztája készült búzadarával. Egy nagyon egyszerű és olcsó süteményről van szó, ami bármilyen alkalomra elkészíthető akár tortaként is.

»HOZZÁVALÓK«
Tészta : 
- 1 tojás, 20 dkg cukor, 35 dkg búzadara, 10 dkg darált dió
- csipet só, 2 ek kakaópor, 1 / 2 tasak sütőpor, 3 dl tej
Krém :
- 5 dl tej, 6 ek liszt
- 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 tk vaníliakivonat
- 15 ml rumaroma
Csokoládémáz :
- 1 tábla étcsokoládé, 1 ek vaj
és még : - tortadara - a díszítéshez


  1. A tésztához, keverjük kissé habosra a tojást és a cukrot, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót és keverjük alaposan össze. Pihentessük hűtőszekrényben 3 órán át, közben félóránként keverjük meg.
  2. A tejet keverjük simára a liszttel, majd állandó keverés közben főzzük sűrű péppé. A vajat és a porcukrot habosítsuk ki, majd keverjük csomómentesre a kihűlt, főzött krémmel. Ízesítsük vaníliával.
  3. A darás masszát osszuk 3 részre és kanalazzuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe ( kb 20 x 30 cm ) majd egyenként süssük meg 180 °C - on, kb 12 - 15 perc alatt. 
  4. Ha a tészta kihűlt, kenjük az egyik lapra a krém felét, a második tészta alját és a tetejét locsoljuk meg a rumaromával, majd borítsuk a krémre, simítsuk rá a megmaradt krémet és fedjük le a harmadik tésztalappal.
  5.  A csokoládét vízgőz felett olvasszuk össze a vajjal és simítsuk a sütemény tetejére. Szórjuk meg tortadarával és tegyük a hűtőbe pár órára. 





















2016. október 1., szombat

~ BUNDÁS MÉZES CSIRKE ~




 
 Aki szereti a kínai konyhát, annak meleg szívvel ajánlom ezt a rántott csirkemellet. A különlegessége abban rejlik, hogy a dupla, fűszeres panírtól nem szárad ki a hús, a sütés után pedig a szószba megforgatva még különlegesebb ízvilágot kapunk. Az eddigi legfinomabb rántott csirke - most nálunk ez a favorit.

»HOZZÁVALÓK«
Szószhoz :
- 1, 5 dl víz, 5 ek szójaszósz, 4 ek méz, 3 - 4 gerezd fokhagyma, 1 tk reszelt gyömbér, chiliszósz - ízlés szerint
Panírozáshoz :
- liszt, 1 kk bors, 1 kk pirospaprika, 1 kk fokhagymapor
- 3 tojás, 3 ek víz, só, 2 ek étolaj
- zsemlemorzsa
és még :
- 50 dkg csirkemell

  1. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat, forraljuk fel, majd alacsony lángon főzzük kb 15 percig.
  2. A húst vágjuk kb fél tenyérnyi darabokra, forgassuk meg a fűszeres lisztben, majd a tojásos keverékben és a zsemlemorzsában, majd ismételjük meg az egész panírozást még egyszer. A panírozott húst süssük ki forró olajban, majd egyesével forgassuk meg a mézes szószban.

2016. szeptember 30., péntek

~ LAMBADA SZELET ~





 Kevés rakott kekszes sütemény van a blogon, talán mert mindig elfelejtettem venni vajas kekszet, meg igazából nem is vonzott a dolog. Inkább sütöttem 3 - 4 lapból álló süteményt és azt töltöttem be krémmel. 
Ennek a süteménynek a receptje is már kb 1 éve itt lapított a blogon, de csak most került sor az elkészítésére, a fotózásra és a közzétételre. Általában, mint ahogy már korábban is írtam, van úgy hogy nagyon sok receptet lepötyögök már jó előre és csak a fotókat kell beszúrni. Most ezeket a recepteket veszem sorra és kerülnek lassan lencsevégre - VÉGRE ! Ideje kitölteni az üresen hagyott sorokat.

»HOZZÁVALÓK«
Piskóta :
- 3 tojás, 3 ek porcukor, 3 ek liszt, csipet só, 1 ek étolaj
Sárga krém :
- 5 dl narancs ízű szénsavas üdítő
- kb 2 ek cukor - vagy ízlés szerint
- 2 cs vaníliás pudingpor
Fehér krém :
- 5 dl tej
- 5 ek cukor
- 5 csapott ek étk. keményítő
Csokoládémáz :
- 10 dkg étcsokoládé, 1 ek vaj
és még : - kb 20 dkg vajas keksz, rum

  1. A sütőt melegítsük elő 200 °C - ra. Egy tepsi ( 20 x 30 cm ) aljára fektessünk sütőpapírt.
  2. A tojást keverjük habosra a porcukorral és a sóval, majd szitáljuk hozzá a lisztet és egy spatulával forgassuk össze a tojáshabbal. A masszát simítsuk a tepsibe és süssük tűpróbáig.
  3. A pudingot keverjük simára 1 , 5 dl üdítővel, a többi üdítőt forraljuk fel a cukorral, majd öntsük hozzá a pudingos részt és főzzük össze. A krémet simítsuk a kihűlt piskótára, rakjuk ki a tetejét keksszel és locsoljuk meg rummal.
  4. A keményítőt keverjük simára 1 , 5 dl tejjel, a maradékot forraljuk fel a cukorral, öntsük hozzá a keményítős részt és állandó keverés mellett főzzük sűrű krémmé. A krémet simítsuk a keksz- rétegre majd ismét rakjuk ki a tetejét keksszel és hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. A csokoládét vízgőz felett olvasszuk meg és keverjük bele a vajat. A mázzal vonjuk be a süteményt, majd ha a csokoládé megdermedt, vágjuk szeletekre a kekszek vonalát követve. 

2016. szeptember 28., szerda

~ TÚRÓS SNIDLINGES CSIGA ~




»HOZZÁVALÓK«
- 30 dkg liszt, 25 dkg túró, 20 dkg vaj, 1 tojás, 1/ 2 ek só, 1 kk sütőpor
- 10 dkg tömlős sajtkrém, 1 cs snidling, frissen őrölt bors

  1. A lisztet összeszitáljuk a sóval és a sütőporral, majd összemorzsoljuk a túróval és a vajjal. Hozzáadjuk a tojást és egynemű tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és 30 percre hűtőbe tesszük.
  2. A pihentetett tésztát kb 30 x 40 cm - es nagyságúra kinyújtjuk, megkenjük sajtkrémmel, rászórjuk a felaprított snidlinget, megszórjuk borssal és feltekerjük mint a bejglit , majd a rúdból 2 cm - es vastag szeleteket vágunk.
  3. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és 180 °C - os szép pirosra sütjük.

2016. szeptember 26., hétfő

~ GOMBÁS PÁSTÉTOM ~



 Ha marad a gombapörköltünkből és már nem tudunk mit kezdeni vele, íme egy ötlet, hogy hogyan hasznosítsuk tovább. Melegszendvicsként vagy csak úgy kenyérre kenve, kiváló reggeli ill. vacsora lehet.

»HOZZÁVALÓK«
- maradék gombapörkölt ( kb 20 dkg )
- 2 főtt tojás
- 1 / 2 csokor petrezselyem
- 1 ek vaj
- mustár, só, bors - ízlés szerint

  1. A gombapörköltet melegítsük fel, a felesleges levétől csepegtessük le és keverjük hozzá a vajat. Adjuk hozzá a feldarabolt tojást és botmixerrel pépesítsük.
  2. Ízesítsük mustárral, sóval és borssal, keverjük hozzá a petrezselymet majd kanalazzuk egy csatos üvegbe és felhasználásig tegyük hűtőbe.

2016. szeptember 25., vasárnap

~ TÖKÖS - MÁKOS PITE ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 30 dkg liszt, 15 dkg hideg vaj, 3 dkg porcukor, csipet só, 2 tojás sárgája, 1 - 2 ek hideg víz 
Tökös töltelék :
- 70 - 80 dkg reszelt sütőtök, kb 4 - 5 ek cukor, friss gyömbér, fahéj - ízlés szerint
Mákos töltelék : 
- 20 dkg darált mák, 10 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, kb 150 ml  tej, 1 citrom reszelt héja, 2 ek lekvár, 2 tojásfehérje, csipet só
és még : - 2 - 3 ek darált keksz


  1. A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze, majd csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőszekrénybe, amíg elkészítjük a tölteléket
  2. A tököt a cukorral  pároljuk addig amíg elfő a leve, majd ízesítsük reszelt gyömbérrel és fahéjjal. Hűtsük ki.
  3. A tejet a cukrokkal forraljuk fel, majd öntsünk annyit a mákra, hogy ne legyen szottyos, keverjük hozzá a lekvárt és a citrom reszelt héját. A fehérjét egy csipet sóval verjük habbá, majd forgassuk össze a kihűlt mákkal.
  4. A tésztát osszuk kétfelé, az egyik felét simítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe ( 20 x 30 cm ), szurkáljuk meg villával és 180 °C - on süssük 8 percig. Szórjuk meg darált keksszel, simítsuk  rá a tököt, majd a mákos tölteléket. A megmaradt tésztát, nyújtsuk ki és borítsuk a tetejére, szurkáljunk meg villával, azután  tegyük vissza a sütőbe kb 30 - 35 percre.



2016. szeptember 24., szombat

~ BUNDÁBAN SÜLT TÖLTÖTT HÚSPOGÁCSA ~



»HOZZÁVALÓK«
Húspogácsa :
- 50 dkg darált sertéshús
- 1 tejben ázott, szikkadt zsömle
- 1 tojás
- 1 fej vöröshagyma
- 1 fej fokhagyma
- só, bors, őrölt koriander
- 1 csokor aprított petrezselyem
Töltelék :
- 2 főtt tojás
- 8 - 10 dkg reszelt sajt
- 1 ek lágy vaj
- só, bors
Bundához :
- 1 tojás, 1 dl tej, 5 ek liszt, ásványvíz, só

  1. A húspogácsához tegyük egy tálba a húst, a zsömlét, a reszelt hagymát, a zúzott fokhagymát, a  tojást, adjuk hozzá a petrezselymet és ízesítsük a fűszerekkel. Alaposan keverjük össze, ha szükséges adjunk hozzá kevés zsemlemorzsát.
  2. A tojást késes aprítóval aprítsuk össze és keverjük össze a sajttal, a vajjal és ízesítsük sóval, borssal.
  3. Vegyünk a tenyerünkbe kb 60 - 70 g húsmasszát, lapítsuk szét és tegyünk a közepébe 1 teáskanállal a tojásos masszából. Csomagoljuk össze és kissé lapítsuk el. Ha elkészültek a pogácsák tegyük őket 1 órára a hűtőszekrénybe.
  4. A bundához, keverjük simára a tojást, a tejet és a lisztet, majd öntsünk hozzá annyi ásványvizet, hogy tejföl sűrűségű masszát kapjunk. Végül ízesítsük sóval.
  5. Egy serpenyőbe forrósítsunk fel kevés olajat, a húspogácsákat mártsuk a masszába és süssük mindkét oldalukat szép pirosra.
Ötlet innen : http://www.povarenok.ru/

2016. szeptember 23., péntek

~ ALMÁS TEKERCS , FAHÉJAS MASCARPONEKRÉMMEL ~



Több helyen találkoztam már, ezzel az almás piskótával, van ahol töltelékként az alma reszelve van, van ahol vékonyan felszeletelve.  Nekem a szeletelt változat most szimpatikusabb volt és hogy még krémesebb és szaftosabb legyen, bevontam a tekercset fahéjas krémmel.

»HOZZÁVALÓK«
- 4 tojás
- 10 dkg cukor
- 1 tk vaníliakivonat
- 10 dkg liszt
- csipet só
- 1 , 5  ek olaj
- kb 4 db alma
Krém :
-25 dkg mascarpone
- 1 dl tejföl
- kb 10 dkg porcukor
- 1 tk őrölt fahéj

  1. A sütőt 200 °C  - ra előmelegítjük. A z almákat meghámozzuk, a magházat kivágjuk,  negyedekre vágjuk, majd vékonyra felszeleteljük. Egy tepsibe ( kb 25 x 35 cm ) sütőpapírt fektetünk és szépen sorban lerakjuk az almaszeleteket úgy, hogy befedje teljesen a tepsi alját, majd meglocsoljuk citromlével.
  2. A tojást a cukrokkal és a sóval habbá verjük, hozzácsurgatjuk az olajat, majd összeforgatjuk az átszitált liszttel. A  masszát egyenletesen elsimítjuk az almán és tűpróbáig sütjük.
  3. Ha a piskóta megsült, lisztezett konyharuhára borítjuk, lehúzzuk róla a papírt, visszafordítjuk és feltekerjük úgy,  hogy az almás rész kerüljön belülre, majd teljesen kihűtjük.
  4. A krémhez simára keverjük a hozzávalókat és bevonjuk vele a roládot, megszórjuk fahéjjal és hűtőbe tesszük legalább 1 órára, majd felszeleteljük.

2016. szeptember 21., szerda

~ GRÍZKRÉMES SZILVÁS LEPÉNY ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 28 dkg liszt, 15 g élesztő, 6 dkg cukor, 1 tojássárgája, 5 dkg olvasztott vaj, csipet só, 1 citrom reszelt héja, kb 1 , 5 dl langyos tej  
Grízkrém : 
- 4 dl tej, 15 dkg cukor, 1 tk vaníliakivonat, 8 dkg búzadara, 2 tojássárgája, 3 tojásfehérje, csipet só
Tetejére : 
- 2 tojássárgája, 5 dkg cukor, 1 dl tejszín
- szilva

  1. A tésztához, kevés cukros tejben futtassuk fel az élesztőt, majd a többi hozzávalókkal együtt gyúrjuk össze. Kelesszük 30 percig. 
  2. A tejben főzzük meg a darát, ízesítsük cukorral és vaníliával, majd amikor langyosra hűlt dolgozzuk bele a tojások sárgáját. A fehérjéből egy csipet sóval verjünk habot és forgassuk össze a kihűlt krémmel.
  3. A tésztát nyújtsuk egy kivajazott, liszttel behintett tepsibe ( 20 x 30 cm ), kenjük meg 1 ek lágy vajjal és simítsuk  rá a grízkrémet, majd rakjuk ki felezett szilvával. A tetejét locsoljuk meg a tojássárgás - cukros tejszínnel és 180 °C - ra előmelegített sütőben süssük szép pirosra. ( kb 40 - 45 perc.

2016. szeptember 20., kedd

~ DEBRECENI BABLEVES ~













 Mi csak így hívjuk debreceni leves, nagyon gyorsan elkészül, tulajdonképpen a jókai bableveshez nagyon hasonló, csak ebben nincs füstölt hús és konzerv babbal készül. Sokszor készítem, de csak most került lencsevégre egy fotó erejéig.

»HOZZÁVALÓK«
- 2 szál újhagyma
- 2 - 2 db kisebb répa és fehérrépa
- 1 kis gumó zeller
- 1 - 2 gerezd fokhagyma
- 30 dkg debreceni kolbász
- 1 konzerv kidney bab
- 1 csokor petrezselyem
- 1 tk pirospaprika
- 2 dl tejföl
- 1 ek liszt
- 1 babérlevél
- só
-  csipetke tészta

  1. A zöldségeket felkockázzuk és olajon átpirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott hagymát és üvegesre pároljuk. Ezután felöntjük kb 1 , 5 - 2 l vízzel, hozzáadjuk a babérlevelet, a lecsepegtetett babot, a csipetkét és hagyjuk főni.
  2. A kolbászt felkarikázzuk és egy serpenyőben a zsírjára pirítjuk, majd  egy szűrőkanállal kiszedjük és beletesszük a levesbe. A visszamaradt zsírból a liszt, a pirospaprika és a zúzott fokhagyma hozzáadásával rántást készítünk, majd besűrítjük vele a levest. A tejfölt pár kanál forró leveslével  kikeverjük, majd  hozzáöntjük a leveshez és jól összeforraljuk. Végül sóval ízesítjük és megszórjuk aprított petrezselyemmel.

2016. szeptember 17., szombat

~ ALMÁS KRÉMES ~



Összegyűlt pár tojásfehérje, ami pont ehhez a krémeshez elegendő is volt. Krémest nagyon könnyedén készíthetünk, hiszen az előre nyújtott leveles tésztának köszönhetően nem kell a tésztával bajlódni, a krém pedig gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Az egyik receptes újságban akadtam rá erre az almás változatra, alma is volt itthon így ma, ez a krémes és melengető finomság lett a desszertünk. 

»HOZZÁVALÓK«
Krém :
- 6 dl 100 % - os almalé
- 2 db reszelt alma
- 15 dkg cukor
- 2 cs vaníliás pudingpor
- 5 db tojásfehérje
- csipet só
- 1 kk őrölt fahéj
- fél citrom leve
és még : - 2 tekercs leveles tészta vagy 50 dkg mirelit

  1. A sütőt előmelegítjük 180 °C - ra. A leveles tésztát kitekerjük - vagy a mirelitet kiengedjük és 2 db 20 x 30 cm - es lapokká kinyújtjuk, majd  sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, villával megszurkáljuk, ráterítünk egy másik sütőpapírt és ráhelyezünk egy másik tepsit. Aranybarnára sütjük. ( kb 25 perc )
  2. A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdjük felverni, amikor már félig felverődött, kanalanként hozzáadagolunk 5 dkg cukrot és kemény habbá verjük.
  3. A krémhez, a pudingport 2 dl almalében simára keverjük. A maradék almalét, 10 dkg cukrot és a reszelt almát összeforraljuk, hozzáöntjük a pudingos részt és sűrű krémmé főzzük, majd ízesítjük citromlével és fahéjjal. Levesszük a tűzről és gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a fehérjehabot.
  4. A meleg krémmel összetöltjük a tésztalapokat és ha kihűlt, 2 - 3 órára hűtőbe tesszük dermedni. Szeleteléskor először egy recés késsel átvágjuk a felső lapot, majd meleg vízbe mártott késsel felkockázzuk a süteményt. Porcukorral meghintve kínáljuk.

2016. szeptember 16., péntek

~ FÜGÉS KOSÁRKÁK ~





»HOZZÁVALÓK«
- 35 dkg liszt
- 5 dkg porcukor
- 17 , 5 dkg vaj
- csipet só
- kb 12 dkg tejföl
 - füge
- cukor
- 1 tojássárga - a kenéshez

  1. A tésztához szitáljuk össze a száraz hozzávalókat, majd morzsoljuk össze a vajjal és gyúrjuk össze annyi tejföllel, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 30 percre.
  2. Állítsuk a sütőt 195 °C - ra, a muffin sütőforma mélyedéseit kenjük ki vajjal.
  3. A tésztát nyújtsuk ki fél cm - es vastagságra és szúrjunk belőle kb 9 cm - es átmérőjű köröket - vagy virág formákat -  majd helyezzük a forma mélyedéseibe. Mindegyik mélyedésbe rakjunk cikkekre vágott fügét és szórjuk meg cukorral. A maradék tésztát csíkozzuk fel és tetszés szerint rácsozzuk be a kosárkákat. Kenjük le tojássárgájával és süssük szép pirosra. 

2016. szeptember 3., szombat

~ KÁVÉS KRÉMES ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 30 dkg liszt, csipet só, 6 dkg cukor, 10 g szalalkáli, 1 ek zsír, 1 tojás, kb 1 , 5 dl presszó kávé
Krém :
- 3 tojás sárgája, 8 dkg liszt, 3 dl tej
- 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 cs bourbon vanília
Máz :
- 3 tojásfehérje, csipet só, 15 dkg cukor
- instant kávé - a díszítéshez

  1. A cukrot világosra karamellizáljuk, felöntjük a kávéval és összeforraljuk, majd kihűtjük.
  2. A tésztához összeszitáljuk a száraz hozzávalókat, elmorzsoljuk benne a zsírt, majd a hozzáadjuk a tojást és annyi kávét, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Ezután 3 egyforma részre osztjuk, majd 20 x 30 cm - es lapokká nyújtjuk és zsírozott, liszttel szórt tepsi hátán egyenként megsütjük . ( 180 °C - on kb 8 perc alatt )
  3. A krémhez, simára keverjük a lisztet a tejjel és a tojás sárgájával, majd alacsony lángon állandó keverés mellett, sűrű péppé főzzük. A margarint habosra keverjük a cukrokkal, majd tovább habosítjuk a kihűlt  krémmel.
  4. A lapokat egy ecsettel megkenjük kávéval, majd betöltjük a krémmel. 
  5. A fehérjét a sóval elkezdjük habbá verni, amikor már félig felverődött, kanalanként hozzáadagoljuk a cukrot és addig verjük, amíg a cukor teljesen feloldódik. A habot rásimítjuk a sütemény tetejére és hűtőbe tesszük egy éjszakára. Másnap felszeleteljük és megszórjuk a tetejét instant kávéval.

2016. szeptember 1., csütörtök

~ PUDINGOS MEGGYES KOCKA ~



 Ez a süteményt már szerepel a blogon : itt, akkor friss meggyel készült és azzal a különbséggel, hogy akkor nem került a tetejére a pudingos réteg. De áfonyával, szederrel, málnával is elkészíthető, a tetejére pedig olyan ivólét használjunk amit a süteménybe is tettünk, hogy összhangba legyenek az ízek.

»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 4 tojás, 20 dkg porcukor, 1, 5 dl meleg víz, 1, 5 dl étolaj
- 25 dkg liszt, 1 cs sütőpor, csipet só, 3 ek kakaópor
- 50 dkg fagyasztott meggy
Tetejére :
- 2 cs vaníliás pudingpor, 2 ek cukor, 7 dl meggynektár ( Pl. Sió, Happy day )

  1. A sütőt előmelegítjük 180 °C - ra. Egy kb 20 x 30 cm - es tepsi aljába sütőpapírt fektetünk. 
  2. A tojást kettéválasztjuk, a fehérjét a sóval habbá verjük. A sárgákat kikeverjük a cukorral a vízzel és az olajjal, hozzászitáljuk a sütőporos lisztet, majd lazán összeforgatjuk a tojáshabbal. A massza felét a tepsibe simítjuk, a maradékhoz hozzákeverjük a kakaóport és rákanalazzuk a sárga tésztára, rászórjuk a meggyet, majd  kb 40 - 45 percig sütjük. ( Tűpróba ! )
  3. Kevés meggylében elkeverjük a pudingport, a maradékot felforraljuk a cukorral, majd megfőzzük benne a pudingot. Még forrón a kihűlt süteményre öntjük, hagyjuk megszilárdulni és kockákra vágva kínáljuk.