,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2019. május 30., csütörtök

~ TEJCSOKOLÁDÉS EPRES PITE ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 20 dkg liszt
- 10 dkg hideg vaj
- 5 dkg porcukor
- csipet só
- 1 tojássárgája
- 2 - 3 ek tejföl
Eperszósz :
- 30 dkg eper + a díszítéshez
- 2 - 3 ek cukor
Csokoládés réteg :
- 20 dkg tejcsokoládé
- 1 dl tejszín
- csipet só
- 4 ek eperszósz

  • A tésztához összevegyítjük a lisztet a porcukorral és a sóval, majd elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojássárgáját és annyi tejfölt, hogy összeálljon a tészta. Azután folpackba csomagolva legalább 1 órára hűtőbe tesszük. 
  • Az eperszószhoz az epret kicsumázzuk és apró darabokra vágjuk, majd összekeverjük a cukorral és jó sűrűre főzzük. 
  • A tésztát egy kb 22 cm - es piteformába nyújtjuk úgy, hogy legyen pereme is, a tészta alját villával megszurkáljuk, azután sütőpapírt terítünk rá, erre szárazbabot / lencsét szórunk és 180 °C - on kb 20 percig sütjük, majd eltávolítjuk a nehezéket ( a sütőpapírt is ) és még kb 10 percig sütjük. 
  • A csokoládés réteghez a tejszínt felforrósítjuk, majd ráöntjük az apróra darabolt csokoládéra  és addig kevergetjük amíg a csokoládé teljesen elolvad, majd hozzákeverjük az eperszószt is.
  • A kihűlt pite alját megkenjük pár ek szósszal és rásimítjuk a csokoládés részt. Hűtőben pár órán át dermesztjük, majd reszelt csokoládéval és feldarabolt eperrel díszítjük.

2019. május 28., kedd

~ EPRES KAKAÓS KOCKA ~

















»HOZZÁVALÓK« ( 12 db - hoz ) 
Tészta :
- 1 tojás
- 6 dkg vaj
- 12 dkg cukor
- 22 dkg liszt
- 3 / 4 tasak sütőpor
- 3 ek keserű kakaópor
- 2 dl tej
- 4 ek eperlekvár
Töltelék  :
- 40 dkg eper
-  kb 10 - 15  dkg cukor
- 1 tk citromlé
- 1 / 2 tasak  3 : 1 dzsemfix
tetejére : 
- 1 dl tejszín
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 ek cukor

  • A megtisztított és feldarabolt epret, a cukorral és a citromlével egy lábasba tesszük és addig főzzük amíg a szemek össze nem esnek, azután egy botmixerrel az egészet pürésítjük, majd hozzákeverjük a dzsemfix - et és még pár percig főzzük.
  • A  sütőt 180 °C - ra melegítjük, egy 20 * 30 cm - es tepsibe sütőpapírt fektetünk.
  • A tésztához a tojást, a cukorral, a vajjal és a lekvárral ( töltelék ) kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a sütőporos, kakaós lisztet és a tejet. A masszát a tepsibe simítjuk és kb 20 perc alatt - tűpróbáig - sütjük. 
  • Ha a tészta megsült, rácsra borítva kihűtjük, azután hosszában kettévágjuk. A tészta egyik felét megkenjük  eperdzsemmel, majd ráborítjuk a másik tésztarészt. 
  • A tetejére a tejszínt a cukorral felforrósítjuk, majd beletördeljük a csokoládét és sima krémmé keverjük. Megvárjuk amíg a krém egy kicsit megdermed, majd rásimítjuk a sütemény tetejére. 1 - 2 óra hűtés után kockákra vágva kínáljuk. 





2019. május 27., hétfő

~ LECHE FRITA azaz SÜLT TEJ ~



»HOZZÁVALÓK«
- 6 dl tej
- 1 - 1 narancs és citrom héja
- 2 tojássárgája
- 1 tk vaníliapaszta
- 1 rúd fahéj
- csipet só
- kb 8 dkg cukor vagy ennek megfelelő édesítő
- 6 dkg étk. keményítő
- 1 tk vaj
továbbá : - liszt , tojás - a bundához

  • A narancsot és a citromot vékonyan meghámozzuk és a héjukat 4 dl tejben, a fahéjrúddal együtt egy lábasban felforraljuk, majd 30 percig pihentetjük, azután átszűrjük. 
  • Egy kb 18 * 18 cm - es formába folpackot terítünk úgy, hogy a fólia bőven túllógjon a forma szélétől. 
  • A maradék tejhez hozzáadjuk a cukrot / édesítőt, a vaníliát, a sót, a tojássárgáját és a keményítőt, majd egy habverővel simára keverjük. Hozzáöntjük a leszűrt tejhez és alacsony lángon , állandó keverés mellett sűrű krémmé főzzük. A krémet a formába simítjuk, a tetejére ráhajtjuk a fóliát és hagyjuk megdermedni. Azután vízbe mártott késsel tetszőleges nagyságú darabokra vágjuk.
  • A krémkockákat először lisztbe, majd enyhén felvert tojásba forgatjuk és forró, bő olajban aranybarnára sütjük. Porcukorral megszórva, lekvárral, csokiszósszal vagy sűrített tejjel kínáljuk. 


2019. május 26., vasárnap

~ KÁVÉS MÉZES KRÉMES ~


»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 35 dkg liszt
- 5 dkg porcukor
- 1 tk szódabikarbóna
- 8 dkg vaj
- 3 ek méz
- 1 tojás
- kb 2 - 3 ek tej
Krém :
- 5 dl tej
- 2 dl eszpresszó kávé
- 2 tasak tejszín ízű pudingpor
- 10 dkg cukor
- 15 dkg vaj
máz :
- 10 dkg porcukor
- 3 dkg vaj
- 2 ek kakaópor
- 1 - 2 ek forró víz


  • A tésztához a lisztet egy tálba mérjük, hozzákeverjük a porcukrot és a szódabikarbónát. A vajat, a mézzel összeolvasztjuk, hozzákeverjük a tojást és az egészet a lisztes keverékhez öntjük, majd a tej hozzáadásával egynemű tésztává gyúrjuk. ( ha szükséges adjunk hozzá még tejet )
  • A tésztát három egyforma részre osztjuk és kb 20 * 30 cm - es lapokká nyújtjuk, majd egyesével, sütőpapírral fedett tepsiben 180 °C - on, kb 7 - 8 perc alatt megsütjük.
  • 2 dl tejben simára keverjük a pudingport, a többi tejet a kávéval felforraljuk, majd hozzáöntjük a pudingos tejet és az egészet sűrű krémmé főzzük. Még forrón hozzákeverjük a cukrot és langyosra hűtjük, azután a vajjal kihabosítjuk, majd a krémmel betöltjük a mézes lapokat.  
  • A mázhoz egy kis lábasban felolvasztjuk a vajat, hozzákeverjük a porcukrot, a kakaóport és annyi forró vizet, hogy sűrű de kenhető krémet kapjunk. A mázzal bevonjuk a süteményt és hűvös helyen egy éjszakán át  pihentetjük.


2019. május 25., szombat

~ KAKAÓS TÚRÓS - MÁLNÁS CSIGA ~





»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 30 dkg fehér tönkölyliszt
- 2 dkg élesztő
- 1 tojássárgája
- 2 ek kakaópor
- 50 ml étolaj
- 2 ek méz
- csipet só
- 50 ml tej
-  natúr joghurt
Töltelék :
- 25 dkg túró
- 1 citrom reszelt héja
- kb 3 - 4 ek eritrit - vagy ízlés szerint
- 1 tk vaníliapaszta
- 2 ek tejföl
- kb 15 dkg málna ( fagyos )
  • A tejet meglangyosítjuk, elkeverünk benne 1 tk lisztet és belemorzsoljuk az élesztőt , majd hagyjuk felfutni. 
  • A lisztet összevegyítjük a kakaóporral, a sóval, majd hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a mézet, a tojássárgáját, az olajat és annyi joghurtot adunk hozzá, hogy ruganyos, lágy tésztát kapjunk. Alaposan kidagasztjuk és a duplájára kelesztjük.
  • A töltelékhez a túrót simára keverjük a tejföllel, majd ízesítjük citromhéjjal, vaníliával és ízlés szerinti édesítővel. 
  • A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületen kb 25 x 30  cm - es nagyságúra kinyújtjuk, megkenjük a túrós krémmel és eloszlatjuk rajta a málnát. Azután a hosszabbik oldala mentén óvatosan feltekerjük és 2 - 3 cm - es szeletekre vágjuk. A csigákat sütőpírral fedett tepsibe rakjuk és 15 perc kelesztés után, 180 °C - on kb 20 perc alatt megsütjük. 


2019. május 11., szombat

~ EPRES PANNA COTTA TART ~



»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 15 dkg liszt
- 5 dkg darált mogyoró vagy  dió
- 5 dkg porcukor
- 12 dkg hideg vaj
- csipet só
- 1 tojássárgája
- 2 - 3 ek jéghideg víz
Epres töltelék :
- 25 dkg eper
- kb 10 dkg cukor
- 1 tk citromlé
- 5 g zselatinpor
- 30 ml víz
Panna cotta
- 120 ml tej
- 120 ml tejszín
- 5 dkg cukor
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
- 5 g zselatinpor
- 30 ml víz

  • A tésztához gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a hozzávalókat, majd folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük. Azután a tésztával kibélelünk egy 35 * 11 cm - es kivehető aljú piteformát, az alját villával megszurkáljuk, sütőpapírt helyezünk rá, erre szárazbabot vagy lencsét szórunk és előmelegített 180 °C - os sütőben kb 20 percig sütjük, majd eltávolítjuk a nehezéket és még további 10 percig sütjük.
  • A megpucolt és feldarabolt epret egy lábasba tesszük a cukorral és a citromlével együtt, majd kb 15 percig főzzük, azután egy botmixerrel pürésítjük. Végül hozzákeverjük a vízben megduzzadt és folyósra melegített zselatint. Ha az eperpüré langyosra hűlt, ráöntjük a tésztára és megvárjuk amíg megdermed. 
  • A tejet a tejszínnel, a cukorral és a vaníliamagokkal forráspontig melegítjük, majd hozzákeverjük a vízben megduzzasztott és folyósra melegített zselatint. A langyos panna cottát ráöntjük az eperzselére és hűtőben 3 - 4 órán át dermesztjük. 



2019. május 10., péntek

~ ÁFONYÁS , GRÍZKRÉMES KEKSZ SZELET ~



»HOZZÁVALÓK«
Kekszes alap :
- 20 dkg darált keksz
- 2 ek kakaópor
- 8 dkg porcukor
- 10 dkg olvasztott vaj
- kevés tej
Grízkrém :
- 5 dl tej
- 10 dkg cukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 10 dkg vaj
- csipet só
- 10 dkg búzadara
áfonyaszósz :
- 15 dkg áfonya + a díszítéshez
- pár csepp citromlé
- 3 ek cukor
díszítés : - 10 dkg mascarpone, 1 ek porcukor, áfonya

  • A darált kekszhez hozzáadjuk a porcukrot, a kakaóport, a vajat és annyi tejet, hogy összeálljon a massza, majd egy folpackkal kibélelt kb 30 * 11 cm - es forma aljába nyomkodjuk. Azután hűtőbe tesszük dermedni.
  • Az áfonyát a cukorral, a citromlével sűrűre főzzük, majd egy szitán átpasszírozzuk. 
  • A tejet a cukrokkal, a sóval  felforraljuk, beleszórjuk a darát és sűrű krémmé főzzük, majd hozzákeverjük a vajat és a fele áfonyaszószt. A darakrémet a kekszes alapra simítjuk, erre pedig a megmaradt áfonyaszószt. 2 - 3 órára hűtőbe tesszük dermedni, majd felszeleteljük. A krémsajtot simára keverjük a porcukorral és habzsákba szedjük, majd mindegyik szeletre nyomunk egy - egy krémrózsát amire áfonyát helyezünk. 

2019. május 7., kedd

~ CSOKOLÁDÉS OMBRE CAKE ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 25 dkg puha vaj / margarin
- 16 dkg cukor
- 21 dkg liszt
- 10 g sütőpor
- 1 tk vaníliapaszta
- 3 nagy tojás
- 70 ml tej
továbbá : - 25 g kakaópor, 50 ml forró víz

  • A kakaóport a forró vízzel simára keverjük. 
  • A tésztához a vajat a cukorral, vaníliával kihabosítjuk, majd egyesével hozzádolgozzuk a tojásokat, azután hozzákeverjük a sütőporral vegyített lisztet és a tejet. 
  • A masszát 3 felé osztjuk, az első részhez hozzákeverjük a kakaós massza 3 / 4 - ét, majd egy sütőpapírral bélelt kb 22 * 22 cm - es  tepsibe simítjuk és a fagyasztóba tesszük kb 10 percre. A második részhez hozzákeverjük a maradék kakaós masszát és óvatosan a tepsiben lévő masszára kenjük ( célszerű habzsákból rányomni ). Azután 10 percig ismét a fagyasztóban dermesztjük. 
  • Végül rásimítjuk a megmaradt sárga masszát és 180 °C - ra melegített sütőben ( légkeverés mellett ) kb 50 - 60 percig tűpróbáig sütjük. Ha a sütemény megsült, a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd hosszúkás szeletekre vágjuk és porcukorral meghintve kínáljuk. 

2019. május 6., hétfő

~ RAFAELLO KRÉM ~















»HOZZÁVALÓK«
- 2 dl kókuszkrém ( Alpro )
- 3 dl tej
- 4 ek rizsdara
- 3 ek kókuszreszelék 
- 2 - 3 ek nyírfacukor vagy bármilyen kristályos édesítő
- 1 tk vaníliakivonat
- csipet só
- kb 10 dkg mandulalap

  • A tejet a kókuszkrémmel, a cukorral, a vaníliával összekeverjük, majd simára keverjük benne a rizsdarát és alacsony lángon , állandó keverés mellett pár perc alatt megfőzzük benne  a rizsdarát.  Azután hozzákeverjük a kókuszreszeléket. 
  • Ha a krém langyosra hűlt a mandulával együtt poharakba rétegezzük. 
































2019. május 4., szombat

~ HANGYABOLYTORTA ~






A torta sütés nélkül készült, de aki nem tud Pan Briosche - t beszerezni ( olasz édes kalács ) akkor piskótát kell hozzá sütni. A krém pedig egy hagyományos főzött csokoládékrém. 

»HOZZÁVALÓK«
Krém :
- 5 dl tej
- 5 ek rétesliszt
- 20 dkg lágy vaj / margarin
- 15 dkg porcukor
-  3 ek kakaópor
- 2 ek rumaroma - elhagyható
továbbá :
- kb 40 dkg édes kalácskenyér ( Pan Briosche ) 
- 1 tasak Dr . Oetker kakaós tortadara ( 30 g ) - a szóráshoz

  • A tejet simára keverjük a liszttel, majd alacsony lángon állandó keverés mellett, sűrű péppé főzzük. 
  • A vajat kihabosítjuk a porcukros kakaóval, majd hozzáadjuk az aromát és a kihűlt lisztkrémet azután az egészet sima krémmé keverjük. A krémet 1 / 3 - 2 / 3 - ad részre osztjuk. 
  • Egy kerek tálat ( kb 1 , 8 l - es ) kibélelünk folpackkal úgy, hogy túllógjon a  szélétől, majd kirakjuk a tál oldalát és az alját  kalácsszeletekkel és elkezdjük betölteni az üreget - felváltva krémmel és kalácsszeletekkel.  Az utolsó réteg krém legyen, majd lezárjuk kaláccsal és betakarjuk a túllógó fóliával. 
  • 2 - 3 óra hűtőben dermesztés után a tortát egy tányérra borítjuk, leválasztjuk róla a fóliát és a maradék krémmel körbekenjük. Tortadarával díszítjük. 




2019. május 1., szerda

~ MOGYORÓS NYERS SÜTI ~



»HOZZÁVALÓK«
Alap :
25 dkg magozott datolya
- 5 dkg aszalt szilva
- 20 dkg darált dió / mandula - vegyesen
- 5 dkg kókuszreszelék
Krém :
- 15 dkg mogyoróvaj
- 15 dkg darált földimogyoró ( lehet sós is )
- 5 dkg darált mandula
- 2 ek méz
- 5 dkg kókuszolaj
tetejére :
- 10 dkg étcsokoládé

  • A datolyát - ha száraz, forró vízben 15 percig áztatjuk - és a aszalt szilvát egy késes aprítóval pépesre aprítjuk, majd a száraz hozzávalókkal együtt alaposan összedolgozzuk. A masszát egy foplackkal kibélelt kb 20 * 20 cm - es tepsi aljába belenyomkodjuk és hűtőbe tesszük.
  • A krém hozzávalóit jól kikeverjük, majd az aszalt gyümölcsös alapra kenjük. 
  • A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk és a krémre kenjük. Azután a süteményt kb 20 percre fagyasztóba tesszük, majd apró ( ( 4 *  4 cm ) kockákra vágjuk.


2019. április 29., hétfő

~ EPERMOUSSE TORTA ~




»HOZZÁVALÓK«
Kekszes alap :
- 18 dkg darált háztartási keksz
- 8 dkg olvasztott vaj
Mousse :
- 30 dkg eper ( tisztított mennyiség )
 - 10 - 12 dkg cukor
- 1 tk citromlé
- 6  db zselatinlap ( 10 g ) 
- 1 tojásfehérje
- 3 ek porcukor
- 2 dl tejszín
továbbá :
- kb 10 szem eper 

  • A kekszet az olvasztott vajjal összekeverjük és egy  18 cm - es  kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk,  majd a tortaforma szélét kirakjuk félbevágott eperrel és hűtőbe tesszük amíg elkészül a mousse. 
  • A feldarabolt epret a cukorral, a citromlével alaposan összeforraljuk, majd botmixerrel pürésítjük. Azután hozzákeverjük a vízben ázott, kinyomkodott zselatinlapokat és langyosra hűtjük. 
  • A tojásfehérjét egy hőálló tálban vízgőz felett, egy kézi mixerrel félig felverjük, majd kanalanként hozzáadagoljuk a porcukrot és fényes, kemény habbá verjük, azután összeforgatjuk az eperpürével.  A tejszínből lágy habot verünk és összeforgatjuk az epres résszel, majd a tortaformába öntjük. Pár órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni. 

2019. április 20., szombat

~ ÓRIÁS LINZERTOJÁS ~ KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET !



»HOZZÁVALÓK«
- 30 dkg liszt
- 5 dkg darált dió
- 10 dkg porcukor
- 20 dkg hideg vaj
- 2 tojás sárgája
- csipet só
- 1 kk őrölt fahéj
- kb 20 dkg gyümölcslekvár
tetejére :
- 10 dkg étcsokoládé, 60 ml tej
díszítés :
- 1 tojásfehérje, porcukor

  • A tésztához, összekeverjük a lisztet a dióval, porcukorral, sóval, fahéjjal, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadjuk a tojássárgáját és az egészet egynemű tésztává gyúrjuk. A tésztát folpackba csomagoljuk és 60 percig hűtőben pihentetjük.
  • A tésztát kétfelé osztjuk és lisztezett felületen fél cm - es vastagságúra kinyújtjuk, majd kb 26 * 22 cm - es tojásformát vágunk belőle. A tésztatojást sütőpapírral bélelt tepsibe csúsztatjuk és 180 °C - on kb 15 perc alatt megsütjük, majd ha a linzer kihűlt összeragasztjuk a lekvárral.
  • A tetejére a tejet felforrósítjuk, beletördeljük a csokoládét és sűrű krémmé keverjük és bevonjuk vele a linzert. 
  • A díszítéshez a tojásfehérjét elkezdjük habbá verni és annyi porcukrot adagolunk hozzá, hogy sűrű krémet kapjunk. A masszát egy kis lyukú csővel ellátott zsákba kanalazzuk és tetszés szerint kidíszítjük vele a linzertojást. 

























2019. április 19., péntek

~ MÉZES RICOTTÁS KRÉMES ~



»HOZZÁVALÓK«
Piskóta :
- 2 x 2 db tojás
- 2 x 10 dkg cukor
- 2 x 1 ek méz
- 2 x 1 mk szódabikarbóna
- 2 x 15 dkg liszt
Krém :
- 3 dl tej
- 1 tasak tejszín ízű pudingpor
- 3 ek cukor
- 50 dkg krémes ricotta
- 2 dl tejszín
- 1 citrom reszelt héja
- 1 tasak zselatinfix
- 2 tasak vaníliás cukor

  • A sütőt 180 °C - ra melegítjük, egy 20 * 30 cm - es tepsi aljába sütőpapírt vágunk.
  • A tojást habosra keverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a mézet és összeforgatjuk az átszitált szódabikarbónás liszttel.. A masszát a tepsibe simítjuk és kb 12 - 15 perc alatt megsütjük. Így sütünk még egy piskótalapot. 
  • A tejben megfőzzük a pudingot, még melegen hozzákeverjük a cukrot és kihűtjük. A ricottát - ha rögös lenne egy botmixerrel átdolgozzuk - összekeverjük a kihűlt pudinggal, a zselatinfix- el, ízesítjük vaníliás cukorral és citromhéjjal, majd óvatosan hozzáforgatjuk a habbá vert tejszínt. 
  • A krémet az egyik piskótán egyenletesen elkenjük, majd ráhelyezzük a másik lapot és hűtőben pár órán át dermesztjük. Porcukorral megszórva kockákra vágva kínáljuk.

2019. április 18., csütörtök

~ MANDULÁS NYUSZIKEKSZ ~




»HOZZÁVALÓK«
- 25 dkg liszt
- 5 dkg darált mandula ( héjas )
- 15 dkg vaj / margarin
- 8 dkg porcukor
- csipet só
- 1 tojássárgája
- 1 - 2 ek hideg víz
- bármilyen lekvár
tetejére :
- 10 dkg étcsokoládé
- 50 ml tejszín
díszítés : rózsaszín fondant, fehér szórócukor

  • A tésztához összevegyítjük a mandulát, a lisztet, a sót és a porcukrot, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Azután hozzáadjuk a tojássárgáját a vizet és az egészet összegyúrjuk, majd folpackba csomagoljuk és 1 órán át hűtőben pihentetjük.
  • A tésztát enyhén lisztezett felületen kb 4 - 5 mm -  es vastagságúra kinyújtjuk, majd nyuszifej alakú kiszúróval kiszaggatjuk. A felesleges tésztát ismét összegyúrjuk, kiszúrjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. 180 °C - os sütőben kb 10 - 12 perc alatt megsütjük. Ha a kekszek kihűltek, egyet - egyet lekvárral összeragasztunk.
  • A csokoládét összemelegítjük a tejszínnel és megmártjuk benne a kekszek tetejét. Fondantból és a szórócukorból elkészítjük a nyuszi orrocskáját és a bajuszát. 


2019. április 17., szerda

~ TONHALAS TOJÁSOS SONKATEKERCS ~


»HOZZÁVALÓK«
- 4 - 5 db főtt tojás
- 15 dkg tonhalkonzerv
- 1 csokor snidling
- 3 - 4 ek tejföl
- mustár - ízlés szerint
- só, bors, citromlé
- 12 - 14 szelet gépsonka

  • A tojást villával alaposan összetörjük, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett tonhalkonzervet, a tejfölt, a mustárt, a felaprított snidlinget és krémesre keverjük. Ízesítjük, sóval, borssal, citromlével.
  • A krémet a sonkaszeletek egyik oldalára halmozzuk, majd feltekerjük. Tálalásig hűtőben tároljuk. 


2019. április 16., kedd

~ OLASZ HÚSVÉTI TORTA ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 40 dkg liszt
- 150 ml olívaolaj
- 130 ml víz
- 1 / 2 ek só
Töltelék :
- 40 dkg ricotta vagy túró
- 45 dkg spenót ( fagyos )
- 4 ek parmezán
- 3 - 4 gerezd fokhagyma
- só, bors
- 4 db tojás
továbbá : 
- 1 tojás - a kenéshez

  • A tésztához a robotgép üstjébe mérjük a lisztet, hozzákeverjük a sót, majd hozzáöntjük az olívaolajat és a vizet. Azután a keverőszárral az egészet egynemű tésztává dolgozzuk. A tésztát folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.
  • A spenótot forró vízbe dobjuk, megvárjuk amíg kienged, azután leszűrjük és alaposan kinyomkodjuk a levétől. Egy lábasban 1 evőkanál olajon megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a spenótot és addig főzzük amíg a leve elpárolog. Ha a spenót kihűlt összekeverjük a ricottával, a parmezánnal és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 
  • Egy 22 cm - es kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral,  a tészát 2 / 3 - 1 / 3 - ad részre osztjuk. A nagyobbik tésztarészt lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy kitudjuk vele bélelni a tortaformát ( az oldalát is ) A tölteléket a tésztára simítjuk, majd 4 kis fészket készítünk bele, ahová a tojásokat ütjük. A másik tésztarésszel betakarjuk a tölteléket és körbe ráhajtjuk az alsó tésztarész kilógó részét. Alaposan összenyomkodjuk, majd megkenjük enyhén felvert tojással. A tetejét villával megszurkáljuk és 200 °C - on 25 percig sütjük, majd 180 °C - ra visszavéve a hőfokot további 15 - 20 percig sütjük. 


2019. április 15., hétfő

~ CITROMOS HABROLÓ ~















»HOZZÁVALÓK«
- 1 cs leveles tészta
- 3 dl tej
- 1 tasak vaníliás pudingpor
- 1 citrom reszelt héja és kifacsart leve
- 50 ml Limoncello likőr
- 3 ek cukor
- 12 , 5 dkg mascarpone
- 1 tojás - a kenéshez

  • A leveles tésztát kitekerjük és a hosszabbik oldala mentén 12 csíkra vágjuk. A rolóformákat befújjuk olajspray - vel és feltekerjük rá a tésztát úgy, hogy a szélek fedjék egymást. 
  • A tésztát lekenjük tojással és sütőpapírral fedett tepsire rakjuk. 200 °- on szép pirosra sütjük. Azután megvárjuk míg kihűl és lehúzzuk a rolókat a formáról.
  • A tejhez hozzákeverjük a likőrt, a citrom héját, a cukrot és megfőzzük benne a pudingot. Ha a puding kihűlt elkeverjük benne a krémsajtot és a citrom levét. A krémet sima csöves habzsákba kanalazzuk és betöltjük vele a rolókat. Porcukorral megszórva kínáljuk. 

Ötlet : Meglepetés