,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2012. július 18., szerda

SAJTOS CSIRKEMELLTEKERCSEK





Ma, a kis konyhakertemet tettem rendbe, a sok esőzés miatt egy kicsit elfüvesedett. Majd bevásárló körútra indultam, mert kifogytam pár dologból. Mivel a fiam nem nagy segítség a konyhában, a lányom pedig, aki az én kiskuktám, most éppen olaszországban tölt pár hetet az apjánál. Így azt lehet mondani, hogy minden rám hárul.
  Amikor még elindultam itthonról még fogalmam sem volt, mi is lesz a mai ebédünk. Azonban a hentesnél gyönyörű csirkemelleket láttam, ahogy éppen szép katonásan sorakoztak a pultban, s ekkor már tudtam: sajtos csirkrmelltekercsek. Csirke már amúgy is rég volt terítéken, pedig nagyon szeretjük, így vettem is két szép filét.

HOZZÁVALÓK:
    -csirkemell
    -füstölt baconszalonna
    -trappista ill. edami sajt

SAJTSZÓSZ:
   -1 ek vaj
   -1 ek liszt
   -1/2 l tej
   -petrezselyemzöld, őrölt fehérbors, őrölt szerecsendió, pici só
   -10-10 dkg reszelt trappista és edamisajt


ELKÉSZÍTÉS:    A csirkemelleket megmossuk, majd felszeleteljük. Kiklopfoljuk , enyhén borsozzuk és kirakjuk baconcsikokkal majd ráhelyezünk egy szelet sajtot. Felgöngyöljük és egy vajjal kikent hőálló tálba rakosgatjuk a hajtással lefelé.
  Elkészítjük a szószt:
vajon megpirítjuk a lisztet s állandó keverés mellett hozzáöntjük a tejet, majd felforraljuk. Szépen befog sűrűsödni, ekkor beleszórjuk a sajtot , majd ízesítjük, sót ha szükséges csak utoljára adjunk hozzá, mert a sajtok is eléggé sóssak. Jól összekeverjük, kis lángon forralunk rajta, amíg a sajt elolvad s mehet a tekercsekre.


Minden tekercsre egy szelet sajtot helyezünk és előmelegített sütőben 170°C-on, kb 25 percig fólia alatt, majd levéve még 20 percig sütjük, amíg a sajt meg nem pirul.

    JÓ ÉTVÁGYAT!


2 megjegyzés:

  1. Na, ez valami fenségesen egyszerű és nagyszerű, tehát pont nekem való! :))
    Köszi Judit!

    VálaszTörlés
  2. Örülök,hogy tetszik!Tényleg nagyon egyszerű és az íze is fenséges!

    VálaszTörlés