,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2013. november 30., szombat

~ MÁKHABOS NARANCSTORTA ~






 Szeretem az ilyen gyorsan elkészülő süteményeket.
Az alap egy narancsos ízesítésű piskóta, amit kerek formában sütöttem, de készíthetjük tepsiben is, akkor csak a tetejére simítsuk a mákhabot és szeleteljük kockára.

HOZZÁVALÓK
- 4 db tojás
- 12 dkg cukor
- 5 dkg vaj
- 2 narancs reszelt héja
- 1 narancs leve
- 18 dkg liszt
- fél cs sütőpor
Mákhab : 3 dl Hulala tejszín , 5 ek darált mák

- Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
- A tojást kihabosítjuk a cukorral és a vajjal.
- Belereszeljük a narancsok héját és hozzáadjuk a sütőporos lisztet is.
- Belefacsarunk 1 narancs levét és egyneművé keverjük.
- Vajazott, lisztezett 18 cm - es formába simítjuk és kb 30 percig sütjük ( Tűpróba ! )
- Ha megsült, rácsra borítjuk, majd kétfelé vágjuk.
- A tejszínt habbá verjük - szükség szerint adhatunk hozzá porcukrot-  és beleforgatjuk a mákot.
- Megtöltjük a lapokat és tetszés szerint díszítjük.




2013. november 29., péntek

~ MOGYORÓS - TÚRÓS SAROK ~





  Sütésben tapasztalatlan háziasszonyok figyelmébe ajánlom ezt a süteményt.
Magam is meglepődtem, milyen ügyesen kész van - díszítéssel vagy anélkül igazán méltó helyet foglalhat el az  ünnepi asztalon, hiszen mogyoró és mandula ízesítésű aprósütemény .

Ötlet :  Fanny Konyha

HOZZÁVALÓK
Tészta : - 30 dkg liszt, 15 dkg vaj, 8 dkg porcukor, 1 db tojás, csipet só, 1 - 2 ek hideg víz
Krém : 5 db tojás, 15 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 cs vaníliás cukor, 50 dkg túró, 2 ek liszt, 2 ek étk. keményítő, 6 ek tej, 1 tk mandulaaroma, 10 dkg őrölt mogyoró, 1 ek kakaópor, 
Díszítés : marcipán dísz

- A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
- A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet.
- A tojásokat szétválasszuk, a sárgákat habosra keverjük a cukrokkal, majd hozzáadva a vajat is, jól kihabosítjuk.
- A túrót áttörjük, a  masszához adjuk, majd beleszitáljuk a lisztes keményítőt és a tejjel eggyütt jól kikeverjük.
- Kétfelé vesszük.
- Az egyik félbe belekeverjük a mandulaaromát.
- A másikba pedig a mogyorót és a kakaót.
- A fehérjéket lágy habbá verjük és mindkét masszához fele - fele arányban hozzákeverjük.
- A tésztát nyújtsuk kb 25 x 35 cm - es nagyságúra, simítsuk vajazott - lisztezett tepsibe és villával szurkáljuk meg.
- Kenjük rá a mogyorós krémet, majd a mandulásat és tegyük a sütőbe.
- Süssük kb 35 percig.
- Ha kihűlt szeleteljük tetszőlegesen és díszítsük marcipándísszel.






2013. november 28., csütörtök

~ BARACKOS - MANDULÁS KEKSZGOLYÓ ~







  Szofika játékot hirdetett, miszerint kedvenc édességeiből készítsük el a nekünk legjobban tetszőt.
Erre a mandulás - sárgabarackos kekszgolyóra esett a választásom, hiszen nem kell sütni és pillanatok alatt kész van. Igaz én még gyúrtam hozzá egy kis marcipánmasszát is, mert épp volt felbontva.
Készítsétek ti is el, mert nagyon finom, csak ajánlani tudom :)
A játék részleteit itt találjátok : http://szofika-a-konyhaban.blogspot.hu/2013/11/mert-jatszani-jo.html


HOZZÁVALÓK
- 15 dkg darált keksz, 5 dkg porcukor, fél narancs leve, 5 dkg marcipánmassza, 2 tk mascarpone,  ízlés szerint amerotto likőr vagy mandulaaroma
 Bevonáshoz : - baracklekvár, mandulapehely

- A mandulapelyhet pirítsuk meg és hagyjuk kihűlni.
- A kekszet keverjük össze a porcukorral, reszeljük hozzá a marcipánt és a többi hozzávalóval gyúrjuk össze.
-  Ha száraz lenne, adjunk még narancslevet hozzá.
- Formáljunk kb 22 - 25  g  -os golyókat, forgassuk meg a lekvárban, majd hempergessük meg a pirított mandulapehelyben.



2013. november 27., szerda

~ FAHÉJ SZIRUP ~





HOZZÁVALÓK
- 3 dl víz, 30 dkg cukor, 3 - 4 fahéjrúd

- Az összes hozzávalót tegyük egy lábosba és alacsony lángon kezdjük el főzni, kevergessük addig amíg a cukor elnem olvad.
- Majd főzzük tovább kb félóráig.
- Hagyjuk kihűlni a fahéjdarabokkal együtt.
- Szűrjük le és töltsük üvegbe.
- Tároljuk hűtőben.





2013. november 26., kedd

~ HAMIS, GESZTENYÉS KRÉMES ~






   Miért is hamis gesztenyés ennek a sütinek az elnevezése - nos, nem is gondolnátok, hogy a krém : dió és főtt krumpli keveréke. De bizony !
Már nagyon régi a recept, amit egy nénikétől kaptam, aki már sajnos nincs velünk és most megosztom  veletek is. 
Készítettem már süteményt, aminek a tésztájába kellett a krumpli, recept :  itt - és most a krémbe is került.
Aki már kóstolta nálam, mindjárt gesztenyére tippelt és megdöbbent amikor elsoroltam a krém összetevőit.


HOZZÁVALÓK
Tészta : - 40 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 15 dkg margarin, 2 kávéskanál szódabikarbóna, 1 db tojás, 1 ek méz, csipet só,  1 - 2 ek hideg víz
Krém : - 30 dkg főtt krumpli, 20 dkg darált dió, 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor, 15 - 20 ml rumaroma
- Teteje : 1 tábla ( 90 g ) étcsoki, 1 ek étolaj - vízgőt felett olvasztva 

- A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, annyi vízzel, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk.
- Folpackba csomagolva hűtőbe tesszük legalább félórára.
- Kétfelé vesszük, lisztes felületen kisodorjuk a tepsi hátoldalának a méretére kb ( 20 x 30 ), amit kivajazunk  lisztezünk.
- Nyújtófa segítségével rá simítjuk a tepsi hátlapjára és előmelegített 180 fokon addig sütjük amíg egy kis színt kap.
- Ha megsültek a lapok rácsra borítva hagyjuk kihűlni.
- A krémhez, habosra keverjük a vajat a cukrokkal, majd hozzáadjuk a darált diót és a kihűlt, áttört főtt 
krumplit. 
- Ízesítsük a rummal és keverjük egyneművé.
- Töltsük be a lapokat és vonjuk be olvasztott csokival.



















2013. november 24., vasárnap

TÚRÓS - RÉTESPITE











 Nagyon finom és könnyen elkészíthető ,, édesség " - és milyen egyszerű. 
Amíg a sütő bemelegszik készen is vagyunk az összeállítással.
Egy kiadós leves után igazán jól esik. Tulajdonképpen készíthetjük sósan, édesen, sajttal, túróval, mákkal, almával,  stb . . . 
Én édesen és túróval készítettem és már porcukrot a tetejére nem is igazán igényelt.
A cukor mennyiségét persze a szájízünknek megfelelően adagolhatjuk, de a leírt mennyiség nekem bőven elég volt.
Ötlet : innen

HOZZÁVALÓK
- 2 cs réteslap, 50 dkg túró, 1 cs vaníliás cukor, 2 - 3 ek cukor
 Kence : 2 dl liszt, 2 dl joghurt, 2 dl szódavíz, 1 dl olaj, 2 kk sütőpor, 3 db tojás, 1 ek cukor, csipet  só

- A sütőt melegítsük elő 200 fokra . 
- Készítsük el a kencét : - az összes hozzávalót keverjük simára.
- A túróhoz adjuk hozzá a cukrot és 5 - 6 evőkanálnyit a kencéből, majd keverjük össze.
- Egy réteslapra tegyünk 3 - 4 evőkanállal a masszából, kenjük el egy ecset segítségével és fedjük be egy másik lappal, majd szórjuk meg a túróval.
- Tekerjük fel mint a bejglit és csavarjuk csigaalakra.
- Tegyük a forma közepére.
- A többi lapot is ugyanígy készítsük el és tekerjük a nagyobb csiga köré.
- Végül, egyenletesen locsoljuk meg a megmaradt masszával.





- Toljuk az előmelegített sütőbe és süssük kb 40 percig.
- Langyosan fogyasszuk.









2013. november 22., péntek

~ KÓKUSZOS KIFLIK ~






Nagyon gyorsan összeállítható kókuszos aprósütit ajánlok az ünnepekre.
Pikk - pakk kész van és szerintem a gyurmázást rábízhatjuk a gyerekekre is, mert ők is nagyon ügyesek tudnak ám lenni.
Nekem ebből az adagból kb 45 db lett, de az ünnepekre duplázom kell majd.


HOZZÁVALÓK
- 30 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor, 20 dkg kókuszreszelék, 25 dkg Ráma, 2 db tojás, 1 kk sütőpor
- vaníliás porcukor - a hempergetéshez

- A száraz hozzávalókat összevegyítjük és elmorzsoljuk benne a margarint.
- Hozzáadjuk a tojást és egynemű tésztát gyúrunk.
- Folpackba csomagolva hűtőbe tesszük legalább félórára.
- Kb. 20 g - os golyókat gömbölyítünk, majd kisodorjuk és kifli alakúra igazítjuk.
- Sütőpapíros tepsibe rakva, előmelegített 180 fokos sütőben kb 15 percig sütjük.
- Ha kihűlt, vaníliás porcukorba forgatjuk.



2013. november 21., csütörtök

~ GOJI BOGYÓS, TÚRÓKOCKA ~





 A gojibogyó Ázsiából, főként Kínából származik, piros szinű, aszalt gyümölcseit a gyógyhatása miatt fogyasztják.
Fogyasztásának tulajdonítják a hosszan tartó fiatalos közérzetet, szépséget, erőt, kitartást és a világ több részén afrodiziákumként ismerik.
A nagy mennyiségű C - vitaminon kívül, 18 féle aminosavat és 21 féle ásványianyagot is tartalmaz .
Egyéb elnevezései : Wolfberry, Lícium gyümölcs, Farkasbogyó, Ördögcérna
Felhasználása : Joghurtba, műzlibe, levesbe, halételekhez keverhetjük, de készíthetünk teát, vagy sütikbe, krémekhez is felhasználhatjuk. Tulajdonképpen bármihez lehet használni amibe mazsola kell.
Íze egyedi, kellemesen fanyarkás - édes.
Igaz én, olaszországból hoztam, de itthon is megvásárolható nagyon sok helyen.


HOZZÁVALÓK
- 50 dkg túró, 4 db tojás, 12 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg puha vaj, 2 ek tejföl, 10 dkg liszt, 1 kk sütőpor, csipet só, egy maréknyi gojibogyó

- A sütőt melegítsük elő 170 fokra.
- A tojásokat válasszuk szét.
- A sárgákat keverjük habosra a cukrokkal, adjuk hozzá a puha vajat és a tejfölt.
- Keverjük bele a sütőporos lisztet, a citromhéjat és a gojibogyót.
- Lazítsuk a felvert tojásfehérjével.
- Simítsuk egy vajjal kikent, lisztezett kb 20 x 30 - as tepsibe és toljuk a meleg sütőbe.
- Süssük 35 - 40 percig ( tűpróba )













2013. november 20., szerda

JÁTÉK ! JÁTÉK !



  Az elmúlt másfél évben, amióta elindítottam a blogom, nagyon sok visszajelzést kapok, barátoktól, ismerősöktől és ismeretlenektől. Több receptem is elkészült általuk és képzeljétek egy fiatal anyuka elhatározta, hogy elkészíti szép lassan, a blogomon található összes receptemet -  itt meg is tekinthetitek az elküldött fotóit. Gratulációk és köszönetek, mind személyesen, mind e - mailben.
Örömmel adok tanácsot és segítek recept ügyben. Sőt már kaptam több receptet is a követőimtől és nekem is vannak kedvenc oldalaim, ahonnan nagyon sok ihletet merítek.
   Így, az ünnepek közeledtével szeretném honorálni a kedvességeteket, a sok köszönetet és szívesen látnám az általatok elkészített receptjeimet, amit most, egy játék keretében megtehettek.
Olyan blogkóstolóféle lenne, de itt nincsenek párok, bárki jelentkezhet.
Tehát : 

- Válassz egy receptet az oldalamról
- Készítsd el, küldj róla egy fotót
- és játssz a nyereményért


Feltételek : 
- légy a blogom rendszeres követője
vagy
- ha van facebook - os profilod csatlakozz a Juditka konyhája facebook - os oldalamhoz is :  itt
- oszd meg a játékot, hogy minél többen részt vehessenek

Az elkészült ételek - sütik fotóit a : a judy196904@gmail.com e - mail címre várom.

Határidő :  dec 8. éjfél

és akkor a nyereményről 
  • 1 díszdobozos 20 - 22 % - os Holland kakaópor  ( 250 g )
  • 1 üveg őrölt fahéj ( 40 g )
  • 8 db - os ünnepi kiszúrószett
  • 1 Stühmer tejcsoki
  • Karácsonyi kínálótál ( Pataki kerámia )
és ez mind egy csomagban, a szerencsés nyertesnek









Gyertek és játszatok !






2013. november 19., kedd

KRUMPLIS - DIÓS , CSOKITORTA





Nem is gondolná az ember, hogy milyen finom is a krumplival készült torta.
Tulajdonképpen a krumpli ízt nem is érezni, a tészta nem száraz, hanem kellemesen szaftos állagú.
A diót mindenképp pirítsuk meg, mert különleges plusz ízt ad a süteménynek.
Készíthetjük tepsiben, tortaformában, esetleg kuglófként, de még muffinformában is - a választást már rátok bízom.
Úgyhogy bátran a krumplival !!!

HOZZÁVALÓK
- 2 db tojás, 25 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 15 dkg vaj, 30 dkg liszt, 25 dkg krumpli, 15 dkg dió, 2 dkg, kakaópor, 5 dkg étcsokoládé,  fél cs sütőpor, kb 1 dl tej 

- A krumplit főzzük puhára, törjük át és hűtsük ki.
- A diót egy serpenyőben pirítsuk meg, őröljük durvára.
 - A tojást habosítsuk ki a cukrokkal, majd a puha vajjal együtt keverjük simára.
- A száraz hozzávalókat vegyítsük el egymással és keverjük a vajas részhez.
- Öntsük hozzá a tejet és az olvasztott csokoládét és keverjük egyneművé a főtt krumplival együtt.
- Simítsuk vajazott, lisztezett formába ( 22 cm ) és 180 fokos előmelegített sütőben, süssük kb 50 percig.





2013. november 18., hétfő

KÉT NŐ EGY RECEPT

 Biztosan ismeritek a Julie & Julia - Két nő egy recept c. filmet, amiben a fiatal írónő Julie, elhatározza hogy egy év alatt elkészíti az összes receptet, ami Julia Child, francia szakácsművészetről írt könyvében található és saját blogjában, beszámol ezzel kapcsolatos élményeiről.
 Nemrég megkeresett egy fiatal anyuka, hogy receptek után kutatva, olyan oldalt még nem talált ahol szinte az összes recept tetszene.
- és akkor jöttem én . . . . ( Juditka konyhája )
Kata a fiatal, két kisgyermekes édesanya ekkor határozta el,  hogy elkészíti a blogomon található összes receptemet - ez lesz az ő új küldetése. 
A sütni - főzni szerető anyuka, amellett hogy kicsi gyerekeket nevel, nagy hobbija a fotózás és a kézműveskedés is.
Nagyon örülök ennek és elhatároztam, hogy bemutatom nektek a Kata általa elkészített receptjeim fotóit,  tapasztalatait.
  Sokan megkeresnek és köszönik meg a receptjeimet, de gondolom sok blogger így van ezzel, s ez még nagyobb  lökést ad ahhoz, hogy a továbbiakban is, még nagyobb odaadással osszam meg a nagyvilággal a recepteimet.

Ezt szeretném egy játék keretében is honorálni, de erről majd később ! 







2013. november 16., szombat

NARANCSOS, PISKÓTATALLÉR TORTA





  Sütés nélküli, gyors, egyszerű és finom . . .  
Készíthetjük bármelyik ízesítésű tallérral és lehet akár tortaalap vagy tölteléke is bármilyen tortának.


HOZZÁVALÓK
- 5 csomag  narancsos piskótatallér ( 5 x 150 g )
- 1 dl tej
- 15 dkg vaj
- 1 ek kakaópor
Díszítés : - 1 cs tejszín ízű habpor, narancshéj

- 4 cs tallért vágjunk négyfelé.

- A vajat melegítsük össze a tejjel és a kakaóval, majd keverjük jól össze a darabolt tallérokkal.
- Vegyük ketté a masszát a felét simítsuk ( nyomkodjuk ) egy 18 cm - es forma aljába.
- Rakjuk ki a tetejét tallérokkal, majd simítsuk a megmaradt masszát rá. 
- Hagyjuk dermedni pár órát, vagy legjobb ha egy éjszakát áll a hűtőben.
- Díszítsük habrózsával és reszelt narancshéjjal.





2013. november 15., péntek

CUKKINIS - CSÁSZÁRSZALONNÁS CSIGA









  Nem is volt kérdés, hogy mi lesz a mai vacsora, ahogy átlapoztam a boltban a kedvenc gasztro magazinomat, rögtön tudtam is a választ. Irány a zöldséges stand és a húspult, a többi hozzávaló meg van otthon. - nagyon szeretem Helga egyszerű receptjeit, ami pl ez is - Nézzetek szét nála itt .
Különös, hogy a tésztát szódavízzel kellett összegyúrni és nagyon finom, puha de mégis ropogós lett tőle.
Gyorsan kész van, egy pohár joghurttal, kefírrel vagy tejjel fogyasztva, igazán kiváló vacsora, vagy akár reggeli.

HOZZÁVALÓK
Tészta : - 30 dkg liszt, fél cs élesztő, 1 dl tej + 1 tk cukor, 1, 5 tk só, szódavíz
Töltelék : - 1 db cukkini, 1 cs füstölt császárszalonna, tarkabors, olivaolaj

- A tejet langyosítsuk meg, keverjük el benne a cukrot és az élesztőt, majd hagyjuk felfutni.
- Vegyítsük össze a lisztet a sóval, adjuk hozzá a felfutott élesztőt és gyúrjuk össze annyi szódavízzel, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk.
- Takarjuk le és hagyjuk a duplájára dagadni. 
- A cukkinit vágjuk hosszában, vékony szeletekre.
- Ha megkelt a tészta, gyúrjuk át és nyújtsuk ki kb 40 x 20 cm - es nagyságúra, majd vágjuk 9 - 10 csíkra .
- Tekerjünk a tésztára borsot és mindegyik csíkra helyezzünk 1 - 1 db cukkiniszeletet.
- Ismét tekerjünk rá borsot és rakjunk mindegyik cukkinire szalonnacsíkot.
- Lazán tekergessük fel és rakjuk a csigákat sütőpapíros tepsibe.
- Hagyjuk pihenni félóráig, majd locsolgassuk meg a tetejüket kevés olajjal és toljuk 200 fokos sütőbe.
- Süssük kb 45 percig ropogósra.