,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2013. március 1., péntek

JOGHURTOS PITE, MINDEN JÓVAL MEGRAKVA



Hát a március nem igazán jó idővel indult mifelénk, mert elég hideg, szeles és borongós az idő. Na de ilyen sem történt még velem!
Ezt a pitét, még a boltban való bevásárlásomkor döntöttem el, hogy elkészítem. Ugyanis első dolgom mindjárt az újságos rész felé navigálás volt, elvettem a lapot és rögtön át is lapoztam, megtetszett a recept, a hozzávalókat gyorsan a kosárba raktam és indultam is haza, hogy gyorsan elkészítsem. Szerintem kiváló vacsora is lehet, ha még pár tükörtojást is sütünk mellé.

HOZZÁVALÓK
TÉSZTA 
- 25 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 1 tojás, 1 kispohár natúr joghurt, 1 tk só
A hozzávalókból sima egynemű tésztát gyúrunk. Egy 26 cm -es átmérőjű piteformát alaposan kivajazunk, lisztezünk. A tésztát kinyújtjuk és elegyengetjük a formába.

TÖLTELÉK
- 30 dkg főtt császárszalonna, 1 pritaminpaprika, 1 csokor újhagyma, 20 dkg füstölt sajt, só, bors, pici őrölt kömény
A hagymát karikára, a szalonnát, a paprikát és a sajtot kockára vágjuk, ízesítjük és összeforgatjuk.
Az egészet egyenletesen eloszlatjuk a tésztán és előmelegített 180 fokos sütőben kb félóráig sütjük.










2 megjegyzés:

  1. Fanasztikusan néz ki! Ezt meg kell csinálni nekem is! Recept köszönettel mentve...

    VálaszTörlés
  2. Tetszik a tészta is, meg persze a töltelék is! Tényleg tökéletes vacsoraétel! :)

    VálaszTörlés