,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2012. augusztus 10., péntek

LEVENDULÁS BARACKDZSEM




       Ma főztem egy kis barackdzsemet, megbolondítva egy kis levendulával. Mondanom sem kell az íze valami fenséges és ebben legalább tudom hogy mi van. Nem éppen olcsó az idén a barack, de ha finomat akarunk enni, akkor megéri a fáradságot. Nagyon szép és érett barackokat vettem a piacon, de amikor a dzsemfőzéshez jutottam már jó pár szemet elmajszoltam, így csak 1kg magozott barackból voltam kénytelen főzni. No sebaj, majd legközelebb!

HOZZÁVALÓK
1 kg barackhús
35-40 dkg cukor / ízlés szerint/
1 fél citrom leve
1 tk szárított vagy friss levendula virág 
1 cs 2 : 1-ben zseléfix

ELKÉSZÍTÉS
   Az érett barackokat jól megmossuk, kimagozzuk és a barackhúst kockákra vágjuk. Tegyük egy lábosba, szórjuk rá a levendulavirágot, csurgassuk meg a citromlével. Szórjuk rá a zselésítőt és kb 1 órán át hagyjuk állni, az ízek összeérése miatt. Ezután tegyük fel a tűzre és állandó kevergetés mellett forraljuk fel, ekkor szórjuk bele a cukrot s főzzük még legalább 5 percig. Töltsük tiszta üvegekbe és rögtön zárjuk rá a tetejüket, majd állítsuk fejre egy kis ideig /5 perc/, így nem kell tartósítószert használni. Fordítsuk vissza és jól takarjuk be, hogy lassan hűljenek ki.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése